Nem áll meg az élet a könyvtárban
Nem áll meg az élet a könyvtárban A könyvtárba ugyan bejönni nem lehet, de sokféle munka folyik a zárt ajtók mögött. Reméljük, ezek olvasóinkRészletek
Reméljük, tavasszal indulhat a Babafa Program
Reméljük, tavasszal indulhat a Babafa Program Korábbi döntésünknek megfelelően tavaly novemberre terveztük az első ütemét a babafa ültetésnek a 2019-ben született kisbabák tiszteletére. ErrőlRészletek
Közlekedési tábla a Túrkevei és az Északi összekötő út kereszteződésében
Mezőtúr Város Önkormányzata a közlekedés feltételeinek javítása és biztonságosabbá tétele céljából közlekedési táblát helyezett ki a Túrkevei és az Északi összekötő út kereszteződésébe. ARészletek
„Egy Alapítvány, aki csendben teszi a dolgát”
„Egy Alapítvány, aki csendben teszi a dolgát” Jellemezte egy mondatban a FICSAK Mezőtúr Alapítvány tevékenységét Pozderka-Korcsok Anita, az Alapítvány vezetője. Kedves Anita, aki esetlegRészletek
„…Ezért kell féltve őriznünk magunkban a kultúra tiszteletét” – A Magyar Kultúra Napja
„…Ezért kell féltve őriznünk magunkban a kultúra tiszteletét” – A Magyar Kultúra Napja A kézirat szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte beRészletek
Hatósági Osztály Szociális Csoport Tájékoztató a települési támogatások felhasználásáról
Hatósági Osztály Szociális Csoport Tájékoztató a települési támogatások felhasználásáról Tisztelt Lakosság! Ezúton szeretném tájékoztatni Önöket a településünkön igényelhető szociális ellátásokról, azok elbírálásának,Részletek
Ösztöndíj-pályázatok beadási határidejének meghosszabbítása, naperőmű-park, közfoglalkoztatási program – Sajtótájékoztatót tartott Herczeg Zsolt polgármester
Ösztöndíj-pályázatok beadási határidejének meghosszabbítása, naperőmű-park, közfoglalkoztatási program – Sajtótájékoztatót tartott Herczeg Zsolt polgármester Január 14-én tartotta meg sajtótájékoztatóját Herczeg Zsolt polgármester a decemberi ésRészletek
Tisztelt Vendéglátóhely Üzemeltető!
Tisztelt Vendéglátóhely Üzemeltető! Figyelemmel a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Kr.) rögzítettekre, az alábbiakról tájékoztatom. Részletek
Tájékoztatás az illetékfizetési kötelezettséggel összefüggő, 2021. január 1. napjától hatályos változásokról
Tájékoztatás az illetékfizetési kötelezettséggel összefüggő, 2021. január 1. napjától hatályos változásokról Az egyes adótörvények módosításáról szóló 2020. évi CXVIII. törvény 2021. január 1. napján hatálybaRészletek