Japán kardokról tudhattak meg többet a mezőtúriak
Japán kardkiállítás nyílt meg július 26-án a Közösségi Ház Jurtatermében Nagy Attila Miklós és Herbály András gyűjteményéből, amely két napon keresztül várta az érdeklődőket.Részletek
Japán kardkiállítás nyílt meg július 26-án a Közösségi Ház Jurtatermében Nagy Attila Miklós és Herbály András gyűjteményéből, amely két napon keresztül várta az érdeklődőket.Részletek
Idén is megnyílt a színtér, ahol nem tilos a tűzzel játszani. Legalábbis a Takács-tanya alkotótelepének egyik fertályán: a szobrászműhelyben… amennyiben egy-egy momentum játék (HéphaisztoszRészletek
A Belvárosi Református Nagy-templom augusztus 24-én ismét megtelt a zeneszerető közönséggel a Dalvarázs Együttes remekül felépített, fergeteges koncertjén. Fennállásuk óta éppen a huszadik koncertnekRészletek
1934-et írunk. Elindult útjára az első hazai építésű Duna-tengerjáró hajó, a „Budapest”. József Attila ebben az évben írta meg Mama című versét, ami 1934.Részletek
Filmhíradó 1958. Autós kanász Elhangzott szöveg: Kálnai Imre sertésgondozónak jól végződött ez elmúlt év. Fiával együtt ezernégyszázhatvanhat munkaegység után közel ötvenezer forintot keresett aRészletek
Könyv készül a szőnyegszövő háziipari szövetkezetek múltjáról Torontáli típusú szőnyeg, perzsaszőnyeg, szövőszék… ha ezeket a szavakat kiejtjük, Mezőtúron sok idős asszony elmosolyodik és aRészletek
TÁJÉKOZTATÁS fogorvosi alapellátás Tájékoztatom Önöket, hogy a Mezőtúr III. számú fogorvosi körzetben 2024. szeptember 01. napjától az alapellátási feladatokat Dr. Batári Zsófia fogorvos látjaRészletek
Felhívás Mezőtúr Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által alkotott és többször módosított, a helyi kitüntetések, díjak alapításáról és adományozásáról szóló 15/2018.(IX.27.) számú rendelet alapján aRészletek