Pályázati felhívás – „A Városi Civil Alap keretében „civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása 2022.”
Tisztelt Civil Szervezet Vezetők! Tájékoztatom Önöket, hogy megjelentek a Miniszterelnökség által biztosított forrásból „A Városi Civil Alap keretében „civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása 2022.”című alprogram pályázatiRészletek
HIRDETMÉNY – településrendezési eszközök tárgyalásos eljárásban történő módosításáról-véleményezési szakasz
HIRDETMÉNY – településrendezési eszközök tárgyalásos eljárásban történő módosításáról-véleményezési szakasz Tisztelt Lakosság! Mezőtúr Város Önkormányzata a 188/2021. (XII. 16.) képviselő-testületi határozatával a Mezőtúr 13234, 13712,Részletek
Ifjúsági kérdőív – 1. rész – Kikapcsolódási lehetőségek bővítése Mezőtúron
Kedves Fiatalok! Mezőtúr Város Önkormányzata a fiatalok javaslatai alapján szeretné fejleszteni az ifjúsági stratégiáját, melynek megalapozása érdekében több felmérést végzünk. Célunk, hogy jól érezzétekRészletek
Ifjúsági Klubot indít a város
Ifjúsági Klubot indít a város A fiatalok kikapcsolódási lehetőségének bővítését célozza meg az a kezdeményezés, amelyet Szűcs Dániel alpolgármester indított el az év elején.Részletek
A doni áttörés áldozataira emlékeztek
A doni áttörés áldozataira emlékeztek 2022. január 12-én, a Doni Áttörés Emléknapja alkalmából városi megemlékezést tartott Mezőtúr Város Önkormányzata. Beszédet mondott Bordács László, aRészletek
Ünnepi hangverseny a Magyar Kultúra Napján
Ünnepi hangverseny a Magyar Kultúra Napján Karapancsevné Jász Ildikó a hangverseny előtt elmondta, ez a nap egy lehetőség arra, hogy tisztelegjünk azok előtt, akikRészletek
Teltházas volt az irodalmi- zenés est a Magyar Kultúra Napján – Beszélgetés Grecsó Krisztiánnal és Hrtuka Róberttel
Teltházas volt az irodalmi- zenés est a Magyar Kultúra Napján Beszélgetés Grecsó Krisztiánnal és Hrtuka Róberttel 2022. január 20-án a Magyar Kultúra Napja alkalmábólRészletek
Coskun Leila 2021. augusztusától a Mezőtúri Városi Televízió szerkesztő-riportere, de eddig nem sokat tudhattunk arról, honnan indult és milyen utat tett meg, ami egészen az MV TV mikrofonjáig és kamerájáig vezette.
„Mind a magyar mind a török kultúrában megtalálom magam” Coskun Leila 2021. augusztusától a Mezőtúri Városi Televízió szerkesztő-riportere, de eddig nem sokat tudhattunk arról,Részletek