Több szeme lesz Mezőtúrnak
Illegális szemétlerakás és rongálás közterületen. Több közös nevező is van, ami összekapcsolja ezeket. Az egyik, hogy olyanok követik el, akik nemtörődömség, önzés, igénytelenség okánRészletek
Illegális szemétlerakás és rongálás közterületen. Több közös nevező is van, ami összekapcsolja ezeket. Az egyik, hogy olyanok követik el, akik nemtörődömség, önzés, igénytelenség okánRészletek
Tisztelt Mezőtúriak! Örömmel tájékoztatom Önöket, hogy 2023. augusztus 12-én szombaton, újra megrendezésre kerül a Túri Kupa Utcai Futóverseny, majd az azt követő napon, augusztusRészletek
Sajtótájékoztatót tartott Szűcs Dániel polgármester és Patkós Éva alpolgármester a június 29-i képviselő-testületi döntésekről. A TRV Zrt. 2022. évi tevékenységének beszámolóját idén sem fogadtaRészletek
– Szalmabálákat szállító kamionnal ütközött egy autó Mezőhéknél július 18-án. Utóbbi jármű sofőrje nem tudott önerőből kiszállni, ezért a mezőtúri hivatásos tűzoltók roncsvágó segítségévelRészletek
Korábban diplomás ápolóként dolgozott és gyermekkora óta meglévő egészségügyi nehézségeiről Töredékek címmel könyvet is írt, hogy a sorstársai erőt meríthessenek élettörténetéből. Soha nem kértRészletek
A vakáció színesítésére egy „Vakációs délutánt” hívtunk életre, július 21-én. Az esemény első gondolata az volt, hogy a családoknak egy ingyenes, szórakoztató délutánt teremtsünkRészletek
Fazekas tábor a Badár Emlékházban Találós kérdés: mi az az anyag, amit finom érintésekkel magassá vagy szélessé alakíthatunk, kedvünkre színezhetünk, fényesíthetünk, majd a kemenceRészletek
Ezúton értesítjük a lakosságot, hogy településünk területén földi úton történő szúnyoggyérítés kerül elvégzésre. A kezelésre 2023. augusztus 7-én, a napnyugta utáni órákban kerül sor.Részletek