Foltvarró Találkozó az Alföld közepén
Szeptember 28. és október 1. között több, mint 70 foltvarró alkot majd a Közösségi Ház termeiben, akik a közös tanulás, fejlődés miatt érkeznek aRészletek
Gyors Linkek
Szeptember 28. és október 1. között több, mint 70 foltvarró alkot majd a Közösségi Ház termeiben, akik a közös tanulás, fejlődés miatt érkeznek aRészletek
A Flower Power vándorkiállítása közel 400 európai alkotó munkáját tömöríti, ami két-három éven keresztül, vándorkiállításként látható majd a világ számos pontján. Az EQA célkitűzéseRészletek
Hivatalos ünnepségen adták át az észak-déli, valamint kelet-nyugati kerékpárút hálózatot szeptember 12-én, délelőtt, a Kossuth Lajos téren. Az öltönyök és kosztümök ezúttal a szekrénybenRészletek
Az élet úgy hozta, hogy a szeptember 9-i nyilvános bronzöntésen a Takács-tanyán nem tudott részt venni a Mezőtúri Képzőművészeti Alkotótelep művészeti vezetője, Györfi Sándor.Részletek
Miért fontos egyáltalán nemet mondani? Talán fel tudunk idézni egy olyan eseményt, amikor – bár sok dolgunk volt – igent mondtunk valakinek a kérésére.Részletek
2004 óta minden évben megemlékezünk Mezőtúron a kubikosokra, Herceg Antal Civil-díjas klubelnök kezdeményezésének köszönhetően. Szeptember 9-én délelőtt ismét sokan gyülekeztek a Györfi Sándor Kossuth-díjasRészletek
A Mezőtúri Petőfi Dalkör az 1873. május 10-én alakult ,,MEZŐ-TÚRI DALÁRDA” utódaként működik. A kórus a majd másfél évszázad alatt hol férfi, hol női,Részletek