RÖVIDHÍREK

Szalmabálákat szállító kamionnal ütközött egy autó Mezőhéknél július 18-án. Utóbbi jármű sofőrje nem tudott önerőből kiszállni, ezért a mezőtúri hivatásos tűzoltók roncsvágó segítségével vágták át a szalagkorlátot, hogy a mentőkkel kiemelhessék az utastérből. A tűzoltók mindezeken túl áramtalanították a személyautót.

Tessedik Sámuel ihlette kenyeret alkottak Szarvason. Fehér eper és akácméz is ízesíti azt a kenyeret, amit a szarvasi lelkész, Tessedik Sámuel élete és munkássága ihletett meg. A finomság ötletgazdája Fürj Erik, a Tessedik Kincse Nyomában című projekt szakmai megvalósítója volt, a végeredmény pedig Petneházi Andrea munkája, aki a Szeretetem házi pékség megálmodója. Bemutatója után Az Akácember című előadás került volna színre a Szarvasi Vízi Színházban, a Cervinus Művészeti Fesztivál soros előadásaként, de az érkező zápor és áramszünet végül meghiúsította azt.

Újabb résszel bővült a Tudtad-e kortörténeti mini dokumentumfilm sorozat, melynek készítői Csányi Richárd és Kovács Attila ezúttal a Téglárium titkainak járt utána.

Éjjel törték rá az ajtót egy mezőtúri idős asszonyra, megverték és a tévéjét is elvitték július 23-án. A mezőtúri rendőrök azonnal a helyszínre vonultak, és a szemlével párhuzamosan megkezdték az adatgyűjtést, valamint a tanúk kihallgatását. Mindhárom gyanúsítottat őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásukra is. Az idős hölgy az előzetes orvosi vizsgálatok alapján 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett- tájékoztatott a police.hu.

Az elmúlt napokban főként a délnyugati és az északkeleti országrészekben fordult elő csapadék, ugyanakkor a hőségben igen intenzív volt a növényzet párologtatása. Az Alföldön valamint a Dunántúl északi és délkeleti tájain többfelé aszály van, de máshol is sokat veszített nedvességtartalmából a talaj a hónap eleje óta. A kalászosok és a repce betakarítása már a legtöbb helyen befejeződött, a búza aratása is a végéhez közelít. A tarlók tárcsázása is sokfelé megtörtént már. A meleg, száraz napokon jól lehetett haladni a munkákkal. A kukorica és a napraforgó a legtöbb helyen szépen fejlett. A kukorica a virágzás vége – szemfejlődés állapotában van, a napraforgó jellemzően még virágzik, de már elvirágzott táblákat is látni. Egyenlőre a mélyebb talajrétegben még országszerte találnak vizet, de főleg az Alföldön több csapadékra lenne szükség az optimális fejlődésükhöz (júliusban 100 mm csapadék lenne számukra ideális).- tájékoztatott az OMSZ.

Idén már 22 klímaberendezés okozott tüzet. Egy légkondicionáló beépítéséhez nem kell külön engedélyt kérni, azonban ez nem azt jelenti, hogy bárhová, bármilyen módon elhelyezhető a készülék. A klímákkal kapcsolatos tüzek megelőzése érdekében csak megbízható forrásból származó készüléket szereltessünk be, a telepítést és karbantartást pedig bízzuk szakemberre. Ha régi, alulméretezett hálózatra, vagy nem hozzáértő módon kötik be a klímát, az könnyen tűzhöz vezethet- figyelmeztet a Katasztrófavédelem.

A Magyar Honvédség újonnan rendszeresített H225M típusú helikoptereinek ünnepélyes átadására került sor július 24-én Szolnokon, az MH Kiss József 86. Helikopterdandárnál.

A Kötivízig jelentése szerint hétfőn a Tisza vízállása Tiszafürednél 554 centiméter, Kisköre-felsőnél 739 centiméter, Kisköre-alsónál -215 centiméter, Szolnoknál pedig -165 centiméter.

Július 14-én megnyílt a lakossági ügyfelek számára a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. által meghirdetett azbesztmentesítést célzó pályázat. A cél az, hogy az egészségre ártalmas anyagot szakszerűen, térítésmentesen szállíttathassák el a lakosok. Támogatást igényelhetnek a természetes személyek, valamint társasházak, egyházi jogi személyek vagy lakásszövetkezetek is.

Kakuk Móni