Mezőtúr legszebb konyhakertjeit díjazták

Mezőtúr Város Önkormányzata idén is meghirdette „A legszebb konyhakertek” című versenyét, mely csatlakozik „Magyarország legszebb konyhakertjei” elnevezésű országos programhoz.

Az ünnepélyes eredményhirdetésre október 11-én került sor a városházán. Az eseményen részt vett Sári Kovács Szilvia ötletgazda, Karcag város alpolgármestere is.

Mezőtúr a program kezdete óta, immáron 11. alkalommal vesz részt ezen a megmérettetésen. A szervezők célja, hogy elismerjék a kertművelők munkáját és ezzel ösztönözzék a lakosságot arra, hogy minél többen alakítsanak ki konyhakertet, gondozzák azt, termesszenek benne maguk és családjuk számára minél több konyhakerti növényt, zöldséget, gyümölcsöt, fűszer – és gyógynövényeket, továbbá szépítsék saját és városuk környezetét. Idén kiemelten figyelték a komposztálási módokat, alkalmazásokat.

Az idei évben összesen 13 kertművelő 14 kerttel mutatta meg munkáját és annak eredményét a nagyközönségnek. Külön öröm, hogy két óvoda is jelentkezett a kihívásra a közösségi kategóriában,

Az eredményhirdetést megelőzően műsort adott a Csoda-vár Központi Óvoda Cirmi  és a Harmatcsepp Óvoda Margaréta csoportja.

Díjazottak:

Balkon kategóriában

I. helyezett: Dóczi-Bodor Márta és Dóczi Norbert

Mini 50 m2-ig kategóriában

I. helyezett: Vetésiné Nagy Ilona.

II. helyezett: Oláh János.

Normál 50 m2 feletti  kategóriában

I. helyezett: Balázs István és családja

II. helyezett: Juhászné Török Orsolya és családja

III. helyezett: Pechácsekné Seres Edit

IV. helyezett: Lukács Mihály és családja

Közösségi kategóriában

I. helyezett: Mezőtúri Városi Intézmény Csoda-vár Központi Óvoda gyermekei és pedagógusai

II. helyezett: Farkas András

III. helyezett: Mezőtúri Városi Óvoda – Harmatcsepp Tagintézménye

Zártkert zöldséges kategóriában

I. helyezett: Fehér András és Enyedi Erzsébet

Zártkert gyümölcsös kategóriában

I. helyezett: Sándor János Vilmos

Zártkert vegyes kategóriában

I. helyezett: Jászné Polgár Mária, Jász Ferenc és 5 unokájuk

A koordinátori munkát immár második éve Veres Anikó fogja össze. A szakmai zsűri elnöke a kezdetektől fogva Olajos Sándor. Segítőként a csapat tagja Burjánné Erős Anita.

Az eredményekhez szívből gratulálunk!

Kakuk Móni
Fotó: Jenei József