Hírek a centerpályáról

– idén még két hazai mérkőzéssel zár a felnőtt labdarúgás –

A férfi labdarúgóink beszámolóját a tabella 3. helyén, a 9. fordulónál hagytuk abba. Az elmúlt mérkőzéseken magabiztosan menetelt előre a csapatunk.

A 10. fordulót Tiszagyendán játszották a srácok, ahol magabiztos győzelem született Rentler Milán 3 góljával. A mérkőzésen pályára lépett az akkor 18. születésnapját ünneplő cserekapus, Nagy Dominik. Tiszagyendai KSK – Mezőtúri AFC-RAFI 0-3 végeredménnyel, megérdemelten hozta el a 3 pontot Mezőtúr csapata.

Október 28-án Mezőtúr fogadta Rákóczifalva labdarúgóit. A mérkőzés előtt a gratulációé volt a főszerep. Mezőtúr Város Önkormányzata október 23-án, a Nemzeti ünnepünk alkalmával városi díjakat, kitüntetéseket adományozott, azon mezőtúriak részére, akik munkájukkal hozzájárultak Mezőtúr fejlődéséhez, segítették a város lakosságát és öregbítettek településünk hírnevét. Erdősi Gyula a csapat vezetőedzője „Mezőtúr Sportjáért” díjat vehetett át Szűcs Dánieltől Mezőtúr város polgármesterétől. A kitüntetéshez ezúton is gratulálunk!

Majd a kezdőrúgást Takács József végezte el, aki a 1981-84 között a Szabó Lajos SE ifi csapatának, köztük Erdősi Gyulának is edzője volt. A mérkőzésen magabiztosan menetelt a csapat, egy öngólt követően még 7-szer talált kaput a hazai gárda. Egy jó játékot láthatott a lelkes mezőtúri szurkolótábor, melynek végeredménye Mezőtúri AFC-RAFI – Rákóczifalva SE 8-1 lett.

Gólszerzők: Varga Krisztián (öngól), Rentler Milán, Penti Roland, Keő József, Nagy Csongor Attila 2, Pesti Zoltán, Kántor Lajos.

Egy héttel később Jánoshidára utazott a csapat, ahonnan a jó szériában lévő Mezőtúr ismét haza hozta a 3 pontot. Az év utolsó vidéki mérkőzésének eredménye: Jánoshida SE – Mezőtúri AFC-RAFI 0-3, gólszerzők: Pesti Zoltán, Penti Roland, Nagy Csongor Attila.

November 12-én hazai pályára vártuk Kisújszállás csapatát, ahol vitatható játékvezetői döntések mellett is itthon tartottuk a győzelemért járó 3 pontot. Mezőtúri AFC-RAFI – Kisújszállás SE 3-1 végeredmény született, ez a győzelem a dobogó második fokára lendítette a labdarúgóinkat. Gólszerzők: Rentler Milán, Pesti Zoltán, Gyarmati Alex.

A 14. fordulóban – 2023. november 18-án – Törökszentmiklós csapatát várjuk egy rangadóra. Izgalmas mérkőzésre számítunk, szurkoljanak velünk!

A csapat idei utolsó mérkőzése: 2023. november 25. 13 óra, Mezőtúri AFC-RAFI – Lurkó Focimánia FC (Mezőtúr, Városi Sportcentrum)

HAJRÁ MAFC!
Dóczi-Bodor Márti