Halloween Party

Ismét boszorkányok, zombik és tökfaragók lepték el a Közösségi Házat a Halloween Party alkalmával 2018. október 26-án.

A délutáni programra jelmezverseny, tökfaragás, kézműveskedés és Halloweeni mozi is meghirdetésre kerül. Az angolszász országokból átvett ünnepkör a gyermekek körében egyre népszerűbb.

Már 16 órától érkeztek vendégeink. Idén is lehetőség volt a kézműves asztalnál különböző pókokat, denevéreket és tökös füzéreket készíteni. Közben azok, akik megszomjaztak a mindenki számára ingyenes teaházban olthatták szomjukat. Mindeközben folyamatosan érkeztek jelmezeseink, hiszen idén negyedik alkalommal hirdettük meg a Légy ijesztő! jelmezversenyt. A gyermekek bátran vonultak ki bemutatni maskaráikat, akik idén sem kímélték a zsűrinket, többen próbálták az ijesztéssel befolyásolni ítészeinket. A Kelemen Márti, Péterffi Brigi és Tóth Ádám alkotta zsűri jól állta a sarat. A felvonulást követően az otthon és a helyben faragott töklámpásokat is alaposan megvizsgálták majd meghozták a nehéz döntést, melyet Tóth Ádám elnök hirdetett ki.

Díjazottak:

Jelmezverseny:

  1. hely: Koziel Patrícia
  2. hely: Szabó Emma

III. hely: Szilágyi Szaniszló

különdíj: Néposz Boglárka

Pók és hálója

 

Tökfaragó verseny, helyben faragott tökök:

  1. hely: Fodor Noel
  2. hely: Valuska Olivér Zoltán

III. hely: Szűcs Zsófia

különdíj: Néposz Boglárka és Bugyi Kornél

 

Tökfaragó verseny, otthon készült tökök:

  1. hely: Nagy Botond, Nagy Kristóf
  2. hely: Nagy Martin

III. hely: Gúth Bianka, Gúth Jázmin és Dúzs Boglárka

különdíj: Szőllősi Dóra, Szöllősi Nóra

 

Amíg elkészültek az oklevelek Herbály András bűvész kápráztatta el kedves közönségünket.

Az elkészült töklámpásokat megvilágítva mindenki megcsodálhatta a Közösségi Ház előtt. Az estet Halloween mozival zártuk, A kis vámpír című családi animációs filmet tekinthették meg velünk az érdeklődők.

Ezúton is köszönjük a zsűri munkáját, valamint köszönjük mindenkinek az aktív részvételt.

Bodor Márti