Elültettük Mezőtúr első babafáit

Elültettük Mezőtúr első babafáit

 

Örömmel számolhatok be arról, hogy a héten a város több pontján kerültek elültetésre a babafák a 2019-ben született mezőtúri gyermekek tiszteletére. Sajnos az időjárás nem minden nap volt kegyes hozzánk, de az elmaradt ültetéseket egyeztetve a szülőkkel természetesen hamarosan pótolni fogjuk.

A családok nagy izgalommal várták és készültek az eseményre, ahogy én is kollégáimmal együtt. Szívet melengető érzés volt látni, ahogy a csöppségek szorgosan ástak, locsoltak, szüleik pedig boldogságtól ragyogó arccal segítkeztek csemetéiknek és helyezték el a fácska mellett a gyermekeik nevét és születési dátumát tartalmazó emléktáblát.

Ahogy arról már korábban is tájékoztattam Önöket a tervek szerint ősszel fogjuk elültetni a fákat a 2020-ban született babák tiszteletére. Kollégáim hamarosan értesítéssel lesznek a témában az érintettek felé és remélem hasonló szeretetteljes fogadtatásnak örvend majd a Program.

Ezúton is szeretném megköszönni a szülőknek a sok pozitív visszajelzést, valamint az Intézményellátó Kft. munkatársainak a faültetésben nyújtott segítségüket. Külön köszönöm Patkósné Gonda Ágota, Tóth Ádám és Veres Anikó kollégák munkáját.

 

A családoknak jó egészséget, a kicsiknek pedig elsősorban boldog, vidám gyermekéveket kívánok, nőjetek nagyra, ahogy a fáitok is!

 

Tisztelettel kérem a lakosságot, óvjuk, védjük természeti, közösségi értékeinket!

 

Szűcs Dániel
alpolgármester