Dupla előadással érkezett a Körúti Színház Mezőtúrra

Azt, hogy a társulatot a városi és a térségi közönség nagyon szereti mi sem bizonyítja jobban, hogy két szinte teltházas előadáson vehettünk részt február 18-án. Sűrű volt ez a februári szombat, hiszen a szomszédos Túrkevén Böllér-fesztivál, a Mezőtúri Református Kollégiumban pedig alapítványi bál zajlott, ennek ellenére csupán néhány szék maradt üresen az előadásokon.

Galambos Zoltán a társulat igazgatója kérdésünkre elmondta, hogy odajárnak vissza, ahol színházkedvelő közönséggel találkoznak, akik érzik a rezgéseket és örömmel fogadják darabjaikat. Mezőtúrra szeretnek visszajárni.

Ezúttal a Miért nem marad reggelire? című Gene Stone – Ray Cooney darabot hozták magukkal. Karaivanov Lilla és Kautzky Armand által alakított két főszereplő karakterének fejlődését láthattuk a színpadon. Bár az előadás stílusában eltért a korábbiaktól,  ennek ellenére haza felé indulva többen is tetszésüket fejezték ki.

Hamarosan újabb előadást hirdetünk. S ahogy Galambos Zoltán is elmondta a színházkedvelő felnőtteket már az iskolában el kell kezdeni kinevelni, így szeretnénk gyermek és ifjúsági előadást is hirdetni a közeljövőre.

Bodor Márti