Aradi Vértanúk Emléknapja

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után Aradon kivégzett 13 vértanúra, valamint az aznap Pesten kivégzett gróf Batthyány Lajosra, Magyarország első független, felelős kormányának miniszterelnökére emlékeztek október 6-án, Mezőtúron.

Vitathatatlan az aradi vértanúk jelentős szerepe, de ennek ellenére igazi vállalásukat csupán csak elképzelni tudjuk. Hogy mit jelent az erkölcsi győzelem, és hogy miért is ér többet, mint az egyszerű túlerőből eredő győzelem azt Damjanich János utolsó szavaiból tudhatjuk meg: „Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.” A műsor kezdetén Kudlacsek Zsigmond, a Mezőtúri Református Kollégium történelem- földrajz szakos tanára, a Szegedi Tudomány-egyetem doktorandusza mondott megemlékező beszédet, majd a Mezőtúri Általános Iskola és AMI Kossuth Lajos Magyar-Angol Két tanítási nyelvű iskolájának 8. osztályos tanulói és a Harangvirág kórus tagjai adtak színvonalas műsort. Ezt követően imádságot mondott a Református Egyház képviseletében Gyurasicsné Uher-kovich Éva református lelki pásztor, az Evangélikus Egyház képviseletében Selmeczi Lajos Péter lelkész. Az ünnepélyes megemlékezés zárásként a kegyelet, az emlékezés koszorúinak, virágainak elhelyezése következett a Kossuth Lajos utcai emlékműnél.

Kakuk Móni

Fotó: Jenei József