„A zenét szolgáljuk”

Vannak dolgok, amik olyan illékonyak, hogy hiába szeretnénk megragadni, tovatűnnek egy pillanat alatt. Egy közös ének addig él, amíg zengi a kórus, és túl hamar véget ér az elhalkulásban. Nem lehet vitrinbe tenni, nem égeti meg a tűz és nem sodorja el a hullám. Az éneknek nincs teste, akárcsak az angyaloknak, épp ezért meghallják azok is, akik már nincsenek közöttünk, és azok, akik előttünk éltek.

A zene utat tör magának és kapcsolódásokat keres. Közelebb hoz minket egymáshoz. Épp úgy, ahogy 15 évvel ezelőtt a Vivace Kamarakórus megalakulásakor tette.

Noszvaji borospince, keszthelyi móló, a koltói kastély szalonja, a charleroi székesegyház, egy francia piac, a kölni dóm, Marosvásárhely főtere… különböző helyszínek, amikben talán egyetlen a közös: dalra fakadt itt a Vivace Kamarakórus.

Beszélgetésre hívtam a kórus művészeti vezetőjét Csiderné Csizi Magdolnát, az évforduló kapcsán és a segítségével követtem a zene útját, aminek õ – a Vivace történetét tekintve – az első sarjadó virága volt. Ha visszamegyünk kicsit az időben, egészen az 1960-as évekig és belépünk az oroszlányi ház kapuján, találkozhatunk egy búzavirág szemű kislánnyal, aki hangosan énekel, nem törődve a világgal, miközben az édesanyja büszkén meséli a szomszédoknak: ez a gyerek hamarabb tud dalolni, mint beszélni. Imád szerepelni és szinte gombnyomásra képes a produkciókra. De térjünk vissza 2023-ba, ahol egy szép és értékes pálya áll már Magdi mögött és a jövő is sok sikert tartogathat még.

K.M.: Amikor azt látták a szüleid, óvodásként csodásan énekelsz, mit léptek?

Csiderné Csizi Magdolna: Hat évesen elvittek a Magyar Rádió Gyermekkórusának felvételijére, Budapestre, ahová fel is vettek. De történt egy változás, elváltak a szüleim és édesanyámmal Mezőtúrra költöztünk. Évekig kétlaki életet éltem, hol Oroszlányban édesapámmal, hol Mezőtúron. Kilenc évesen elkezdtem zongorázni Gergelyfi Gézáné Irénke néninél. Faltam a zenei tudást és szerettem Koósné Iduka néni szolfézs óráit. A Kossuth iskolában tanultam, ahol az énektanárom Seres Attiláné Jutka néni lett. Jutka néni a nagy példaképem mindenben a mai napig. Nagyon sokat segített gyermekként és akkor is, amikor a pályára kerültem. Neki köszönhetem, hogy a szolnoki Tiszaparti Gimnázium ének tagozatán tanulhattam, mert õ győzte meg erről édesanyámat. Szolnokon Bartáné Góhér Edit énektanár vett körül szeretettel és türelemmel, a mai napig követi az életpályám és bármikor fordulhatok hozzá tanácsért. Minden afelé mutatott, hogy a színpad lesz az én világom és operaénekes leszek. Sajnos ez nem sikerült. Akkor azt se tudtam, mihez kezdjek. De ma, ha visszanézek, nem bánom, hogy így történt.

K.M.: Mi történt ezután?

Csiderné Csizi Magdolna: Találkoztam azon a nyáron Besze Sándor igazgató úrral, aki elhívott képesítés nélküli napközis tanárnak, amire igent mondtam. A gyerekek hamar megszerettek és én is nem csak őket, hanem az egész iskolai miliőt. Közben jártam magánének órákra, készültem az újabb Zeneakadémiai felvételire, de egyre inkább azt éreztem, tanítani szeretnék. Jelentkeztem a Szegedi Tudományegyetem ének-zene-magyar szakára.

K.M.: Mezőtúrt, a családi életet és a tanári pályát választottad az operaház helyett.

Csiderné Csizi Magdolna: Igen és akkor jött egy újabb lehetőség. Megkértek, hogy legyek Mezőtúron az ének-zene tagozat egyik tanára. Seresné Jutka néni akkor volt kisbabával otthon és a másik tanár, Zsiros Imréné pedig elment az iskolából. Az ének-zene tagozat énektanár nélkül maradt. Boldogan elvállaltam. Sok segítséget kaptam a kezdetekkor. Mindennapos vendég voltam Jutka néniéknél, aki folyamatosan segített, bár nagyon tudtam a zeneelméletet, a szolfézst, de módszertani tapasztalatom nem volt. Az egész tantestület támogatott, mint a fecske, amikor tanítja a fiókáit repülni. Aztán visszajött a szülési szabadságról Jutka, belépett Csurgó Erzsike. Hárman úgy dolgoztunk együtt, mint a fogaskerekek. 2003-ban Jutka néni beteg lett és ketten vittük tovább a tagozatot Erzsikével. Sokkoló volt Jutka néni hiánya a kezdetekben. A tagozat virágkora Jutka néni idejében volt. Nélküle más volt, mert ugyanarra a feladatra ketten voltunk, amire előtte hárman.

K.M.: Ez már a Vivace Kamarakórus kezdeti kora lesz, úgy sejtem…

Csiderné Csizi Magdolna: 2006-2007-ben sok fiú volt 7. és 8 osztályban és nagyon szerettek énekelni. Viszont ők már az egynemű énekkarban nem tudtak énekelni a megváltozott hangjuk miatt. Ezért kitaláltam, hogy külön énekkarban énekeljenek. Remekek voltak azok a próbák. Kinyíltak, felszabadultan nevettek egymás kukorékolásán. Vegyeskarra írt kórusműveket tanultunk. Olvastam egy társaséneklő versenyről, aminek a megyei fordulójára jelentkeztünk. Akkor lett a nevünk kitalálva, Vivace, vagyis élénken. Megnyertük a versenyt, pedig az esélytelenek nyugalmával indultunk. Továbbjutottunk az országosra, ahol arany minősítést szereztünk. A következő évben már kiemelt arany fokozatot kaptunk az Országos Társaséneklő versenyen. Megismerkedtünk hozzánk hasonló kórusokkal, többek között a debreceni Nemes József által vezetett csapattal, a Szent Efrém Iskolából. Nemes József nem csak tanácsokkal, de kottákkal is ellátott. Majd 2008-ban egy francia gyerekkar érkezett Mezőtúrra. A Zsinagógában a Vivace Kama-rakórussal és más ének-zene tagozatos gyerekkel koncertet adtunk velük közösen és annyira tetszettünk a franciáknak, hogy elhívtak fellépni Nancyba, a Voix du Monde Nemzetközi kórusfesztiválra. Utána fokozatosan leváltunk a Kossuth iskoláról és 10 éve már a próbák is a Közösségi Házban zajlanak. 2011-ben kaptunk egy meghívást Charleroi-ba, Belgiumba, a Nemzetközti Fesztiválra, ami minden évben egy rekultivált bányaterületen van. Következő mérföldkő a nagybányai verseny volt 2014-ben, ahol ezüst diplomát szereztünk, majd 2015-ben és 2017-ben Keszthelyen arany minősítést kaptunk. 2020-ban Jász-Nagykun-Szolnok Megyéért Díjat vehettünk át a Megyeházán. A Katolikus Iskolában, ahol tanítok, nagyon jól érzem magam, de a szakmai pluszt az életembe a Vivace Kamarakórustól kapom meg. Két felnőtt gyermekünk van, Veronika és Sándor. Mindketten jó hangúak, és énekeltek, énekelnek kórusban. A lányom a Vivace-ban is énekel. Az unokáim tökéletesek- teszi hozzá büszkén, nevetve.

K.M.: Közben itt egy különleges „fészek”, az „otthon”, hiszen Mezőtúr a zenei körökben nem csak a citera és a népzene, de a kórusművészet miatt is kiemelt város…

Csiderné Csizi Magdolna: Kávási Sándor korában nagyon nagy kórusélet volt Mezőtúron, itt alakult a Petőfi Dalkör, nagy hatással volt a Városi Úttörő Kórus. Kávási Sándor neve megkerülhetetlen. Ahogy Seres Attiláné Jutka néni is.

Mi általuk úgy szocializálódtunk, mindannyian itt Mezőtúron, hogy nem adunk ki értéktelent a kezünkből, és a tudás mellett ott van bennünk az alázat.

K.M. Mesélsz a Vivace Kamarakórus tagjairól?

Csiderné Csizi Magdolna: Közvetítik mindannyian a zene örömét. Adventkor Mezőtúron már évek óta énekelünk, előre meg nem tervezett időpontokban, boltokban, étteremben, gyermekosztályon vagy épp virágboltban. Ezek a pillanatok azt hiszem, megmutatják, milyen jó a kórus hangulata, összetartása. Folyamatosan változik a tagság, hiszen változnak az élethelyzetek, jön a szerelem, a családalapítás, a költözés és sorolhatnám.  Mindenkire szeretettel gondolok, aki valaha része volt a kórusnak. Jelenleg a tagok Kelemen Márton (basszus), Szebenyi Kristóf (basszus),  Papp Bence (basszus), Chif Richárd (basszus), Jóni Pál (basszus), Miskolczi László (basszus), Strauss László (tenor), Biró László (tenor), Kelemen Márta (tenorita), Gál Berci (tenor és zongorakísérő), Strauss Mária (alt), Pápai Zsuzsi (alt), Varga Mónika (alt), Kecse Krisztina (alt), Molnár Zsófia (alt), Hegedûs Dia (alt), Fehérvári Zsuzsi (alt), Hegedűs Zsanett (szoprán) Garai Hajnal (szoprán) Karsai Krisztina (szoprán), Szűcs Laura (szoprán), Csider Vera (szoprán).

K.M.: Mi a kedvenc kórusművetek?

Csiderné Csizi Magdolna: Több, mint 100 művet tudunk mostanra. De a non plus ultra, a Nunc Dimittis Henry Purcelltől. A szövege az agg Simeon éneke, amikor a nyolc napos gyermek Jézust bemutatták a jeruzsálemi templomban. Az ének a messiási kort meglátó öreg szemek dicsérete. Csodás kórusmű.  Sosem marad ki a repertoárból.

Kakuk Móni
Fotó: Papp Antal