Peter Brook, a híres rendezõ szerint igen jó elõadásnak számít, ha akár egyetlen kép is megmarad belõle. Kakuk Móni osztályáról két erõs képet õrzök: a 2007-es szalagavatón fehér ruhában, néptáncos elemekkel adják elõ a harmadikosok nagyon fegyelmezett, nagy munkát mutató, így aztán emlékezetes elõadását. Drámaórán pedig egy „nem kell” babáról készítenek torokszorító improvizációt.
Mostanában más szerepben is láthattam Mónit: népes közönség elõtt beszélhetett nemrégiben megjelent regényeirõl.
Bevallom, még nem olvastam õket, de a beszélgetésben lenyûgözött, micsoda filozófiai tudás, micsoda történelmi ismeretanyag, micsoda intuíció kell a szálak összerendezéséhez, egy kerek történet létrehozásához. És persze elgondolkoztam örök kérdéseimen: tudjuk, hogy kik élnek közöttünk? Tisztában vagyunk, hogy mi mindent tudnak? Tudunk-e örülni egymás munkájának?
Gyakran morgok, gyakran morgunk városunk állapotán. Javít-hatna közérzetünkön, ha sokszor megláthatnánk a mellettünk élõ embereket.
Achs Károly
Az életben ott lenni nem könnyû dolog. És úgy ott lenni, hogy az ott-ból otthon legyen – talán csak néha adatik meg az életünkben, és talán csak egy-egy rövidpillanat erejéig. Van, akinek sosem. Kakuk Móninak most sikerült – ezt bizonyítja nem rég megjelent könyve és a péntek délutáni beszélgetés is.
Mindegy, hogy egy 2300 évvel ezelõtt élt férfi bõrébe bújunk vagy egy ismeretlen padláson kutatjuk a múltunkat – ha jó, amit csinálunk, ha összhangban vagyunk a teremtéssel, akkor az másoknak is jó. Minden mindennel összefügg, és ahogy Móni mondja: meri remélni, hogy semmi sem véletlen. Ezt is üzeni nekünk a Kakuk-regény.
Móni legújabb mûve rendhagyó kiadásban jelent meg: valójában két regény egybekötve. Amikor kezembe vettem, egybõl a kínai jin-jang szimbólum jutott eszembe, persze az elrendezés miatt is. Sötét és világos, nõies és férfias, ívelt és szögletes – folytathatnám a felsorolást a végtelenségig. A lényeg az egységben van. A két regény (Mit tettél, Demetriosz?, Madeleine padlása) teljesen másról szól, valójában azonban ugyanazt közvetíti: ha nem kérdezünk rá létezésünk lényegére, ha nem állunk meg értelmezni magunkat és életünket a folyamatosan sodródó idõben – akkor lehet, hogy nincs is értelme az egésznek. Demetriosz és Madeleine is erre törekszik a két mûben, mi se legyünk gyávák megtenni mindezt – ebben is segít bennünket a szerzõ.
Valójában Peter Brooknak nagyon igaza van – ahogy volt tanárom és kollégám írta a fentiekben – , de nekem nem egy kép marad meg, hanem egy egész képsorozat errõl az estérõl. Jó egy ilyen privát „fejben-mozi”, mert akárhányszor megnézhetjük, újraélhetjük a fontos pillanatokat.
Az Ünnepi Könyvhét tapasztalatai, a 19-es szám misztikuma, az elõítéletek, a megbocsátani tudás fontossága, a génjeinkben öröklõdõ múlt és õseink, a kürti boszorkány legendája, az alföldi pogácsa veszélyei, Kálmán grafikái, a Benedekfi házaspárnak köszönhetõ zongorahangok, Presits Tamás lenyûgözõ orgánuma – sorolhatnám a saját gyártású, tóthanikóféle rendezõi változatot errõl az estérõl, de minek? Aki ott volt, annak úgyis máshogy pörög le a saját „filmje”.
Ezen az estén utoljára azt kérdeztem meg Mónitól: az Õ „padlásán” mi található. „A pince” – válaszolta egykori telekis sorstársam. Egy pince, amelyik folyamatosan növekszik, tágulnak falai, benépesülnek a mûvész számára eddig még ismeretlen emberekkel, helyszínekkel – egy következõ mû lehetséges szereplõi. Kedves Móni, bõvüljön ez a pince, és minél hamarabb formálódjanak a gondolatok sorokká!
„Kék regényed” fõhõse, Demet-riosz ókori alexandriai könyvtáros volt, számára az életet a Muszeion, a könyvek, a kultúra és annak terjesztése jelentette. Nem tudta, hogy egyszer meg fog semmisülni élete értelme, hiszen a híres könyvtár leégett. De ha sejtette volna, biztosan elrejti saját padlásán legújabb könyvedet.
A program a TOP 7.1.1 -16-H-ESZA-2020-01383 Kultúra-Hagyomány pályázat keretében valósult meg.
Tóth Anikó
Fotó: Szabó Dorina
