Kutyáktól szép az élet!

Kutyáktól szép az élet!

Másodjára volt az ember legjobb barátjáé a főszerep Mezőtúron, a Szabadság téren október 8-án. Hűség, szeretet, őszinteség- az első szavak, amik eszünkbe jutnak a kutyákról. Szokták mondani, megbízhatóbbak, mint az emberek. Nem csapnak be, nem vágnak át és mesteri módon ráéreznek kimondatlan gondolatokra. Nincs bennük hátsó szándék, nem akarnak előrébb jutni a ranglétrán, nem álmodoznak kincsekről- „csak” szeretnek, főképp, ha biztonságban érzik magukat. Soha nem adják fel a reményt és hitet, akkor sem, ha nem jól bánnak velük. Nehéz, láncon töltött évek után is képesek újra felhőtlenül játszani. Verések után is képesek újra bízni és mintha még hálásabbak lennének a simogatásokért. Lesz olyan idő, hogy méltóak leszünk a barátságukra?

A Kóborka Túri Állatvédők Közhasznú Egyesület ezért tesz, nap, mint nap, immár 15 éve. Nem látják a kutyákat kevesebbnek azért, mert nem tudnak beszélni vagy épp nem építenek gépeket. Azt vallják, érző élőlények, amiért a jobb helyzetben lévők felelősséggel tartoznak.

Egy társadalmat alapjaiban határoz meg az, ahogy a kiszolgáltatokkal viselkednek. A honfoglaló magyarok a kutyákat nagyobb becsben tartották, mint a lovakat. Már akkoriban rendeztek agárversenyeket. Mátyás király legkedvesebb négylábú ebe egy kuvasz volt. A nemrégiben elhunyt II. Erzsébet is igazi kutyarajongó volt, utolsó éveiben négy szeretett kutyája volt: két corgi, egy dorgi és egy cocker spániel. A történelem során az uralkodók mellett rendre helyet foglalt a kutya, mint állandó társ a viharos századokban.

A II. Mezőtúri Kutyafesztivál egyik célja az adománygyűjtés volt a Kóborka Túri Állatvédők Közhasznú Egyesület részére, emellett fontos részt szenteltek az ismeretátadásnak és nem utolsó sorban mindent áthatott a délután során a közös móka és a játék. A szervezők, Imrikovics Alexandra, Varga Nóra, Dombvári Rebeka, Sós Rita és Podmaniczky Izolda két versenyt is meghirdettek és egy kutya-gazdi divatbemutatót. Nagyszerű hír, hogy összesen 168.380 Ft adomány gyűlt össze, melyből „rágásbiztos” kutyaházakat tud vásárolni a Kóborka.

Kutyaszépségverseny

1. Szin Zsuzsi Málna nevű német vizslával

 2.Szabó Ádám Maxi nevű Huskyval

3. Pillár Napsugár, Lilo nevű Border Collie-val

Különdíj mentett kategóriában Nagy Dóra, Pötyi nevű keverék kutyusával

Ügyességi verseny

1. Pillár Napsugár, Lilo kutyával

2. Pillár Napsugár, Böbe kutyával

3. Szabó Ádám, Maxi kutyával

Az biztos, kutyául éreznénk magunkat, ha jövőre nem lenne Kutyafesztivál, de a szervezők megígérték, rajtuk nem múlik, így izgatottan várhatjuk az Állatok Világ-napját, október 4-ét és a nap közelében megtartott vidám vahúr eseményt. Jól tudjuk, csahos kis csodáink minden alkalommal örülnek, ha egy együtt lehetnek velünk. Ráadásként, ha megkérdeznénk őket, biztosan elmondanák, hogy szívesen megmutatják másoknak azt is, mit tudnak, milyen ügyesek és nem utolsó sorban, a gazdával milyen jó csapatot alkotnak.

Kakuk Móni

Fotó: Jenei József