Rendkívüli támogatásért fordult Mezőtúr Város Önkormányzata az állam felé, nagyságrendileg 30 millió forint összértékű számla rendezéséhez igényelt támogatást. Ez a korábbi évekhez hasonlóan történt, ugyanis az önkormányzatoknak lehetősége van segítséget kérni az államtól a stabil működés fenntartása érdekében.
Az Ipari Park infrastruktúrájának fejlesztéséhez kapcsolódó projekt még nem zárult le, jelenleg szünetel, mert a kivitelezővel a vállalkozói szerződés felmondásra került. A korábbiakban új kivitelezőt kerestek a munka befejezésére feltételes közbeszerzési eljárás keretében. Ez sikeresen lezárult. Emellett forrásráemelési kérelmet nyújtottak be az irányító hatósághoz, ha ez pozitív elbírálást kap, 2023 nyaráig befejeződhet a beruházás. A kikötőfejlesztés még nem indult meg, de már kiválasztásra került a kivitelező. Ebben az esetben is forrásráemelésre adott be kérelmet az önkormányzat. Az Észak-Déli, illetve a Kelet-Nyugati kerékpárút fejlesztése folyamatban van, de több gond nehezítette a beruházást. Ilyenek például az ütemtervtől eltérő lassú munkafolyamatok, vagy éppen a nem megfelelő figyelemfelhívó jelölések az építkezés bizonyos szakaszainál, ami fokozta a balesetveszélyt, nehezítette a napi közlekedést. Szűcs Dániel polgármester elmondta, a lakossági jelzéseknek és a Városüzemeltetési és Városfejlesztési Osztályon dolgozó szakemberek észrevételeinek megfelelően folyamatosan egyeztet a kivitelezővel, továbbá kérte, hogy a korábbi megbeszélések alapján a már előkészített útszakaszok még októberben legyenek leaszfaltozva. Az építőanyagárak emelkedése miatt a kivitelező forrásráemelési kérelemmel élt, ezért az önkormányzat támogatási igénnyel fordult az Államkincstárhoz.
Változtak az avarégetés szabályai október 1-tõl. Az égetés hétfőtől – péntekig 10:00 és 18:00 között, szombaton 10:00 és 15:00 között lehetséges. Vasárnap tilos a zöld hulladék égetése.
Megszavazta a képviselő-testület, hogy a 2023. évet a MAFC 100. jubileumi évének nyilvánítja és több rendezvény ennek jegyében kerülhet majd megrendezésre.
Értékelte a testület a 2022. évi nyári rendezvényeket is, Szűcs Dániel megköszönte a Mezőtúri Közművelődési és Sport Közhasznú Nonprofit Kft. munkatársainak a színvonalas kulturális programokat. Szintén gratulált Soós Péternek, az East Fest Even Kft. ügyvezetőjének a nagyszabású fesztivál sikeréhez.
A rendkívüli energiaár emelkedések miatt Szűcs Dániel polgármester kérésére az önkormányzati tulajdonban álló szervezetek és intézmények intézkedési terv javaslatokat nyújtottak be még augusztusban, melyeknek középpontjában a gáz- és áramfogyasztás csökkentéseinek lehetőségeit sorolják fel. A kiállítóterek (Városi Galéria, Túri Fazekas Múzeum és a többi helyszín) csak előzetes bejelentkezés után lesznek látogathatóak. A Szabadság Mozi- és Színházterem nem zár be, mert klímákkal fűthető a nézőtér és továbbra is számítanak a közönség érdeklődésére. Megszavazta a képviselő-testület a Mezőtúri Városi Strandfürdő és Fedett Uszoda térítési díjainak és nyitvatartásának változását. Hétfőnként zárva lesz az uszoda, hétköznap egy órával korábban zár, mint eddig, tehát 19 órakor. A szauna hétköznap nem használható, viszont hétvégén továbbra is várja a vendégeket. További tájékoztatás az intézmények, közösségi terek tekintetében novemberben várható.
A legközelebbi rendes nyilvános képviselő-testületi ülés október 29-én, 13.30-kor közmeghallgatással kezdődik. A nyilvános testületi ülést élőben közvetíti minden esetben a Mezőtúri Városi Televízió, mely a TV YouTube csatornáján a későbbiekben is visszanézhető.
Kakuk Móni