10 éves a Viruló Vadvirágok – jubileumi koncert

Viruló Vadvirágok jubileumi koncertje

 

 

 

Május 25-én délelőtt zeneszó és vidám nótázás töltötte meg a Közösségi Házat. Kora délelőtt érkeztek a kedves vendégcsoportok Gyomaendrődről, Szolnokról, Túrkevéről és persze Mezőtúrról is. A születésnapos Vadvirág együttes tagjai kitettek magukért a szíveslátásban.

11 órakor kezdődött az ünnepi hangverseny. Herczeg Zsolt polgármester úr elismerő, kedves szavakkal köszöntötte a jubiláló csoportot és az önkormányzat további érdemi támogatásáról biztosította őket.

Szöllősi Katalin, akit a „Felszállott a páva” című versenyben is kitűnt tehetségével, gyönyörű kőrösfői népviseletben és egyéni hangzású dalokkal köszöntötte az ünneplőket. Rajta kívül a Szolnoki Népdalkör é

s kísérőjük a Sodrás zenekar, a mezőtúri Mongol Agrár Zrt Pávaköre, a Madarász Károly Népdalkör és a Sóvirág Citerazenekar remek népdalcsokrokat hoztak ajándékba. Természetesen az ünneplők is „tromfoltak”, a  vidám, tréfás, huncut szövegű összeállítások jó hangulata átragadt a közönségre is, akik együtt énekeltek az előadókkal és bizony a tapssal sem fukarkodtak!

Néhány gondolat a megalakulásának 10 éves évfordulóját ünneplő Vadvirág Népdalkörről: 2009-ben alakult meg a szépen szóló együttes, Agárdi Jánosné kezdeményezésére. Céljuk a hagyományok őrzése, ápolása, így repertoárjukon olyan népdalcsokrok szerepelnek, amelyeket részben saját, másrészt az ország egyéb tájegységéről gyűjtöttek.  Az egy évtized alatt számos fellépésen szórakoztatták a közönséget, szakmai tevékenységüket számos elismerő oklevéllel jutalmazták. 2010-ben a KÓTA térségi minősítőjén KIVÁLÓ fokozatra érdemesültek, majd 2015-ben és 2018-ban megszerezték a KÓTA országos Arany minősítést. Legkedvesebb díjuk az V. Kádár Ferenc Népzene és Néptáncversenyen elért külön díj, amit a „mezőtúri népzenei hagyományok értékeinek színvonalas bemutatásáért” kaptak.   2016 óta a csoport vezetője Bíró László népzene tanár, aki már korábban is művészeti vezetőként is segítette a szakmai munkát. Citerajátékával állandó kísérője a csoportnak.

A rendezvény fő támogatója Mezőtúr város önkormányzata és a „Komplex humán szolgáltatásfejlesztés Mezőtúr térségben” elnevezésű EFOP-1.5.3-16-2017-00048 számú pályázat.

Az otthont adó Mezőtúri Közművelődési és Sport KN Kft munkatársai és a magam nevében is szeretettel köszöntöm e helyen is a „színes Vadvirágokat” és további szép sikereket kívánok!

 

Berczeliné Boldog Mária