Túri Önellátó Kör alakul

Országos tanyaközösséget alkot a több, mint 250 mikrotájsebész

Nő a GDP, így sikeres a gazdaság- mondják. Fejlődik a társadalom. Az ember egyre több mindent tud csomagolva, karosszékből megvásárolni. Egyre nagyobb távolságokat tud rövid idő alatt megtenni. Valóban igazi fejlődés ez? Egy átlagos ember reggel felébred, elindítja a kávéfőzőt, beprogramozza a szárítógépet, mosógépet, baktériumölőt nyom az angol WC-be és aeroszolos légfrissítőt permetez. Nyolc-tíz óra munka után betér a szupermarketbe és steril, adalékanyagokban gazdag élelmiszert vesz. Tulajdonképpen a fizetésének nagy részét az élelmiszerboltban költi el. Az alapvető szükségletek kielégítésére egy láthatatlan szerződés áll fenn az ember és a kereskedelmi egységek között- én dolgozom és a fizetésemet nektek adom, vagyis cserébe ételt, tisztálkodó szereket és szép eszközöket nyújtotok a részemre. A szürke fogyasztói létben, ahol az örömforrás az új tárgy megvásárlása, nem lehet boldognak lenni. Ez egy lefelé vezető spirál és emiatt társadalmi szinten elindult egy szellemi hanyatlás– figyelmeztetett Sipos Mihály volt egyetemi oktató agrármérnök március 18-án, a Boszorkánykonyhán tartott előadásának bevezetőjében.

Fejlődésnek tekinthető-e az anyagi javak mértéktelen halmozása?– teszi fel továbbá a kérdést. Az út, ami megoldást jelenthet az élelmiszer önellátó háztartás felé, az másoknak recessziónak tűnhet, épp ezért úgy határozta meg az általuk követett irányt: fenntartható visszafejlődés. Vizsgálta a feleségével, mi az a három legalapvetőbb dolog, ami az ember boldogságához fontos. Arra jutottak, ez a jó minőségű élelmiszer, a megfelelő egészségügyi ellátás, és a (nem intézményi és nem munkahelyi) közösség. Az élelmiszer önellátó háztartásokról eddig két könyv jelent meg a házaspár által, a harmadik jelenleg kiadás alatt áll. A soron következő témája az egyetemi szintű befőzés és tartósítás lesz. Sipos Mihály a katedrát a vasvillára cserélte, amikor először tanyát vásároltak szintén két diplomás feleségével. Amikor megpróbálták azt, hogy mindent maguknak termelnek meg, és készítenek el, rájöttek egy fontos dologra – egymásra alig jut idejük. Ekkor kezdtek el egy közösségben gondolkodni.

Ez nem egy baráti és nem egy spirituális közösség- emelte ki – hanem egy szakmai, érdekeken alapuló közösség, ami a cserére épül. Hasonlóan, mint a régi faluközösségek. Több, mint 250 mikrotájsebész a tagunk, akik fenntartható módon gazdálkodnak– tette hozzá. Ők mind tanya- vagy zártkert tulajdonosok, de városban élők is lehetnek pártoló tagok. Magántulajdonnal száll be mindenki és szükséges a szabályok betartása, például tilos a szójatermesztés és felhasználás– hangsúlyozta ki a ceglédi közösség vezetője.

Az előadáson nem maradt üres szék és vidékről is érkeztek érdeklődők. Többek között jelen volt egy házaspár, akinek az épülő debreceni akkumulátorgyártól öt kilométerre áll a tanyája és tanácsot kértek, hogyan tudnának elmenni onnan. Sipos Mihály egyértelműen a minél hamarabbi tanyaeladásra biztatta őket. Aki érdeklődik a most alakuló Túri Önellátó Kör iránt, helyben Juhász Bélát érdemes keresni. Továbbá facebook-on a Tulipános Tanya facebook közösségben lehet kérdéseket feltenni, tájékozódni, valamint a Fenn-tartható visszafejlődés Youtube- csatornára is rendszeresen készülnek friss videós tartalmak. Hamarosan indul a tanyaegyetem.hu tudásportál, melyen az érdeklődők és tagok további információkat gyűjthetnek és emellett sikeres a gumicsizmás társkereső is, melynek segítségével a magányos tanyasiak találhatnak rá a szerelemre. Juhász Béla az előadás végén elmondta, szeretne minden hónapban ezen túl hasonló rendezvényt tartani, amelyek keretében ingyen kiosztásra kerülnek vetőmagok és tanácsokkal segítik egymást. Aki szeretne csatlakozni, keresse fel bátran a Túri Önellátó Kör frissen létrehozott facebook csoportját. A cél az, hogy Mezőtúron is kialakuljon egy önellátó közösség, aminek a tagjai a tapasztalatcsere és kölcsönös bizalom alapján belső piacot hozhatnak létre. Ennek az ideje éppen most van, ahogy Sipos Mihály találóan kiemelte, a fogyasztói társadalom végórájában.

Kakuk Móni

Fotó: beküldött fotó