Helyi Hírek, Hírek, Kiemelt hírek|

Többlettámogatás érkezik a kerékpárutak építésére és új idősek napközi otthona létesülhet a Fóti utcában

 

Magyarország Kormánya elfogadta forrásráemelési kérelmünket és így Mezőtúr Város Önkormányzata közel 85 millió forint többlettámogatást kap a kerékpárutak megépítésére. A hozzájárulásnak köszönhetően minimális önkormányzati önerőt, nagyjából 2 millió forintot kell biztosítanunk a több száz millió forintos beruházás sikeres lezárásához. A jelentős kormányzati támogatás eredményeképp a projekt során nem kell igénybe vennünk az önkormányzat fejlesztési hitelkeretét. A július 12-i rendkívüli képviselő-testületi ülésen többek között ezért születhetett az a döntés, hogy a „Szociális alapszolgáltatások infrastruktúrájának fejlesztése Mezőtúron” című pályázat keretében megvalósítjuk a Fóti utcai idősek nappali ellátását biztosító épület létrehozását. Az előzetes kalkulációk szerint a beruházáshoz elnyert 166 millió forint mellé a fejlesztési hitelkeretből további – a már korábbiakban betervezett – 50 millió forintot kell biztosítanunk. Ennek köszönhetően egy újabb, 30 idős mezőtúri polgár nappali ellátását biztosító korszerű épület jöhet létre.

 

Herczeg Zsolt

polgármester

Close Search Window