Major Levente energikus, él tanuló, közösségépítő és jó szeme van a fényképezéshez, videó-készítéshez. Tehetséges. Mindezekhez pedig szerény és alázatos, törekszik a fejlődésre mindenben. Ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy Mezőtúr Művészeti Köz-alapítványa felkérje egy önálló kiállításra, március 15. alkalmából, dacára annak, hogy csupán tizenhét éves. Mezőtúron él szüleivel és két testvérével, jelenleg 11. osztályos középiskolai tanuló a KSZC Teleki Blanka Gimnázium, Technikum és Kollégium gimnáziumi képzésén.
Elmondása szerint tíz éves kora óta érdeklődik a fotózás világa iránt. Kezdetben természetfotókat készített, majd a portrék és rendezvények megörökítésében látta meg a kihívást. Jó érzéssel tölti el, hogy fotói ott állhatnak a házaspárok vitrinjeiben, a 2021-es Túri Kalendárium borítóján, szerepelhetnek városi kiadványokon, hűtő mágneseken, országos naptárakban. „Highlight”, inspiráló összefoglaló filmjei közül kettőt is levetíttek a kiállítás megnyitóján.
Angol nyelven felsőfokú nyelvvizsgát szerzett, jelenleg a német és orosz nyelvet gyakorolja. Diákelnök a Teleki diákönkormányzatában és szívesen szervez programokat, kirándulásokat.
Első önálló kiállítása „Through my lens” címet viseli. Az eseményen köszöntőt mondott Szűcs Dániel, Mezőtúr város polgármestere, aki kiemelte, mindig örül, ha egy tehetséges mezőtúri alkotónak kerül sor a kiállítására. Hozzátette, ha nem tudnánk, hogy egy tizenhét éves fiatalember a fényképész, azt hihetnénk, hogy egy tapasztalt szakmabeli kiállítása ez. Látszik a képeken, hogy olyan szeme van a fényképészethez és videó készítéshez, ami ritka. Nem titok, hogy a hamarosan elkészülő Mezőtúri képeskönyvben is több fotója fog szerepelni. Nagyon büszkék vagyunk rá- tette hozzá a városvezető.
A kiállítást Lengyel Krisztina, a Mezőtúr Művészeti Közalapítványa ügyvezetője nyitotta meg, aki kiemelte, azt a szerénységet és szakmai alázatot, amit Major Levente esetében tapasztal, a Takács-tanyára kijáró, értékes pályaművet megteremtő főállású művészeknél szokta észrevenni.
Major Levente hozzátette, külön örült, hogy a Telekiből is jöttek diáktársak és tanárok is. Kihangsúlyozta, nagyon hálás a meghívásért, a biztatásért és a szervezésért. Kérdésemre elmesélte, a jövőben, az érettségit követően a felsőoktatási tanulmányait Budapesten szeretné megkezdeni, jelenleg leginkább a jogi és gazdasági szakok érdeklik.
A kiállítás megtekinthető április 15-ig, a Közösségi ház nyitvatartási idejében.
Kakuk Móni
Fotó1: Jenei József,
Fotó2: beküldött fotó