Testületi tájékoztató

A 2023. január 20-án megtartott rendes képviselő-testületi ülésen meghozott döntésekről tartott sajtótájékoztatót Szűcs Dániel polgármester február 9-én.

Emelkednek az önkormányzati bérlakások díjai, de két lépcsőben
Az első napirendi pont az önkormányzati tulajdonú lakások bérleti díjáról valamint elidegenítésükről szóló önkormányzati rendeletnek a módosításáról szólt. Az üzemeltető, a Mezőtúri Intézményellátó és Ingatlankezelő Nonprofit Kft. javasolta a bérleti díjak minimális emelését. Több bizottság is tárgyalta ezt a napirendi pontot. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén hosszas vita zajlott a bizottsági tagok között. Akadtak olyanok, akik jóval drasztikusabb áremelést szorgalmaztak a bérlakások esetében az ingatlanpiac helyzete miatt. Szűcs Dániel polgármester arra tett javaslatot az Ügyrendi bizottság ülésén, hogy egyelőre ne legyen a meglévőnél jóval magasabb a bérleti díj, figyelembe véve a családok és egyedülállók életét nehezítő egyéb gazdasági hatásokat (infláció, magas élelmiszerárak). A képviselő-testület végül úgy döntött, hogy egy kisebb emelés történik 2023-ban, majd a következő évben ismét napirendre veszik az önkormányzati bérlakások árszabását és figyelembe véve az akkori gazdasági helyzetet döntenek majd a további emelés mértékéről. Szűcs Dániel hozzátette: az önkormányzat még az emeléssel együtt is a piaci ár alatt biztosítja a lakhatást a rászoruló mezőtúriak részére.

Karbantartás a sikeres parti szemléért
A következő fontos napirendi pont a Szarvas- Mezőtúr közötti komp fenntartásával, felújításával kapcsolatos támogatás és az ehhez szükséges önerő biztosításáról szólt. Sikeres pályázat keretében több, mint 1 millió Ft áll rendelkezésre a kompszezon megkezdéséhez. A parti szemléhez, az első induláshoz szükséges karbantartás így időben elkészülhet.

Mezőtúr fejlesztése 2023-ban sem állhat meg
Jogszabály szerint február 15-ig kell benyújtani a költségvetést a képviselő-testület részére, amit gondos és minden részletre kiterjedő munka, gondolkodás, egyeztetés, konstruktív vita előz meg. Egy biztos, a 2023-as év nem lesz egyszerű az önkormányzatnak. A megemelkedett rezsiárak és a bérköltségek emelkedése miatt elmondható, hogy az előző évekhez képest a legtöbb település számára nehezebb lesz az idei esztendő. A városvezetésnek határozott véleménye van arról, mik a prioritások. Mezőtúr fejlesztése nem állhat meg ebben a nehéz helyzetben sem- szögezte le Szűcs Dániel, hozzátéve, abban a szerencsés helyzetben van a város, hogy a TOP Plusz fejlesztési források folyamatosan érkeznek (például a Puskin utcai kerékpárút- és a Székes utca felújításához, a Városi Sportcentrum energetikai megújításához, a Harmatcsepp –Újlaki – Óvoda korszerűsítéséhez).

Bűnmegelőzés és mentorprogram az Újvároson
A Top Plusz keretében a napokban újabb sikeres pályázatról érkezett hír, az Újvárosi akcióterület integrálása Mezőtúron címmel. Ez a projekt a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatásában fog segítséget nyújtani többek között mentor- és bűnmegelőzési programban.

A Sallai iskola újjászületése – beköltözik a Családsegítő- és Gyermekjóléti Központ
A hajdani Sallai iskola épületébe (Rákóczi utca és Wesselényi utca sarkán) költözhet a Családsegítő- és Gyermekjóléti Központ, az épület teljes megújítását követően. A szakemberek évek óta a Városháza épületének földszintjén, a déli porta felől (a postával szemben) várják a megkereséseket, és a költözésig továbbra is elérhetőek a megszokott helyszínen. Az új épületben a központ közelebb lesz az oktatási-nevelési intézményekhez, ezáltal a szülők számára jobban megközelíthetővé válik és nem utolsó sorban a mai kor követelményeinek megfelelő, modern belső térben tudják majd fogadni a segítséget kérőket. Az autósok számára újabb könnyebbséget jelentenek majd az új parkolók, amik az udvaron kerülnek kialakításra.

A volt főiskolai kazánház helyén modern főzőkonyha
A központi főzőkonyha kialakítására komoly pályázati összeget nyert el az önkormányzat nettó 500 millió Ft értékben, amiből megvalósítható egy új konyha építése a Városi Oktatási Centrum (volt Főiskola) udvarán, a régi kazánház helyén. A konyha 1800 normál adag, 100 gluténmentes adag és 100 diabetikus adag étel elkészítésére lesz alkalmas. Az épület berendezéseként a legújabb konyhatechnológiai megoldások és eszközök kerülnek beszerzésre. Az elsődleges cél a gyermekétkeztetés ellátása, de a tervek szerint és a lehetőségekhez mérten a lakosság számára elvitelre is elérhető lesz az ott készült ebéd. Szűcs Dániel tájékoztatójában hozzátette, az eredeti terv az volt, hogy a volt Főiskola konyháját és ebédlőjét újítsák fel, de ebben a pályázati kiírásban erre nem volt lehetőség. Kihangsúlyozta, továbbra is keresik a pályázati forrást a Városi Oktatási Centrum (volt Főiskola) esetében, hiszen sok ötlet, terv megfogalmazása került a helyszín fejlesztésével kapcsolatban, például klubhelyiségek és konferenciatermek kialakítása.

Öt aszfaltos út újulhat meg
Öt út esetében nyert el sikeresen pályázati forrást az önkormányzat. A belterületi útfejlesztés esetén a pályázatban pontos kritériumok szerepeltek, így csak az azoknak megfelelő utak esetében lehetett támogatást igényelni. Ebben az esetben a meglévő aszfalttal rendelkező utcák felújítására nyert el pályázatot az önkormányzat. Így megújulhat a Laktanya utca (a Földvári úttól a volt Laktanya bejáratáig), a Kürt utca (Kossuth Lajos utca és Bajcsy-Zsilinszky utca közötti szakaszára), a Bólyai János utca, a Homoki Nagy István utca és a Bástya utca. 2022-ben összesen 36 utcában épült Mezőtúron útalap és az önkormányzatnál továbbra is keresik a pályázati forrást és lehetőséget arra, hogy idén is történjen előrelépés a földes utcák számának csökkentésében.

Kevesebb lesz az önerős beruházás idén
A 2023. évi költségvetésben az önerős beruházásokra kevés lehetőség lesz. A legfontosabb a mostani gazdasági helyzetben, hogy az önkormányzat stabilitása biztosított maradjon, az energiaválság miatt megnövekedett rezsiköltségek kifizetésre kerüljenek, a munkavállalóinkat minden esetben meg tudjuk tartani és számukra a megfelelő fizetést tudjuk biztosítani- foglalta össze Szűcs Dániel.

Több parkolóhely Mezőtúron
A megnövekedett gépjármű forgalom miatt több pont van a városban, ahol sokkal több parkolóhelyre lenne szükség. Az egyik ilyen közlekedési pont az Ifjúsági Lakótelep környéke. Itt mindenképpen javítani szeretnének a parkolási helyzeten a közeljövőben. Jelenleg azon dolgoznak, hogy az idei költségvetésbe ez bekerülhessen. A parkolóhelyekkel kapcsolatos pozitív hír, hogy a Harmatcsepp Óvoda felújításának részeként több parkoló is kialakításra kerül a Vásár utcában.

Megnövekedett költségek
Szeptember végén döntött arról a képviselő-testület, hogy az Észak-Dél és a Kelet-Nyugati irányú folyamatosan zajló kerékpárút beruházás és az Ipari Park infrastruktúra bővítésének esetében forrásráemelési kérelmet ad be az önkormányzat a Magyar Államkincstár felé. A sajtótájékoztatót követően érkezett a jó hír, miszerint a Kelet-Nyugati kerékpárút megépítésére további, közel 83 millió forint, az Ipai Park fejlesztésére több mint 268 millió forint plusz állami támogatás érkezik. 

Kakuk Móni

Fotó: Jenei József