Megnyitotta kapuit a Túri Kamra Terasz
2020 . július 20-án igazi közösségi térré változott a Túri Kamra helyi termékbolt. Szakmámból kifolyólag mintegy 7 éve járom a „vidéket”. Mindeközben hasznos és jól adaptálható jó gyakorlatot láttam a helyi identitástudat növelésére, a helyi hagyományok őrzésére. A kormányzati intézkedéseknek köszönhetően egyre nagyobb hangsúlyt kap manapság az ellenőrzött körülmények között előállított helyi termékek előállítása, értékesítése. Ezen kedvező csillagállások közepette született meg a gondolat egy olyan helyi értékeket bemutató bolt iránt, mely elsősorban a mezőtúri ős-és kistermelők, kézművesek termékeit értékesíti. 2018-ban az Agrárminisztérium miniszteri elismerő oklevéllel, 2019-ben az élelmiszer ágazat rangos szakmai bizottsága „Az év boltja” kitüntetéssel, majd 2020-ban a Magyar Állam Nemzeti Szellemi Tulajdon Hivatala „Mezőtúri Míves Termék” védjeggyel díjazta a Túri Kamrát.
A zöld övezetben létrehozott Kamra Terasszal teret nyitottunk a városban. Étlapunkon kizárólag a boltban kapható élelmiszerekből összeállított ételek, italok szerepelnek pl. zsíros deszka mangalica zsírral, lilahagymával spékelve; túri paraszttál 2-féle szalámi és sajt kombinációval; túri bivaly sajttál a helyi bivaly telep mozzarella termékeivel; házi szörpök valamint kézműves sör, bor és pálinka és még egyebek is kóstolhatók. A terasz túl azon, hogy egészséges étkekkel, helyi ízekkel csalogatja vendégeit, közösségi tér funkciót is betölt. Nyári táboros gyermekeknek, a folt varróknak és bármilyen érdeklődő csoportnak adunk örömmel helyet a foglalkozásaik lebonyolításához.
Egye is vegye Ön is a helyi termékeket! Minden helyben elköltött pénz a helyi termelőket, kézműveseket, helyi vállalkozásokat, egyszóval a helyi gazdaságot erősíti.
„Mezőtúr értéke, közösségük ereje!”
Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 9:00-21:00-ig, szombat 15:00-21:00-ig.
Helyszín: hajdani Róka fél húsbolt, Szabadság tér 29.
Dr. Barancsi Ágnes ötletgazda