Tájékoztatás

Tájékoztató

Szeretnénk felhívni a tisztelt lakosság figyelmét arra, hogy a belügyminiszter 3/2021. (IV.30.) BM határozata alapján – mivel 2021. április 30. napján megtörtént a négymilliomodik COVID-19 elleni oltóanyaggal történt védőoltás – 2021. május 1. napján hatályba lépett több Kormányrendelet is, mely a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának harmadik fokozatára tekintettel a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedéseket szabályozó kormányrendeleteket módosította az alábbiak szerint:

A hatályba lépett új intézkedések a következők:

– A koronavírus ellen védett személyek és a felügyeletük alatt lévő kiskorúak számára több, eddig bezárt helyszín válik látogathatóvá;

– Ezeken a megnyíló helyszíneken a koronavírus ellen védett személyek és a felügyeletük alatt lévő kiskorúak maszk viselésére nem kötelesek;

– a koronavírus elleni védettség igazolása a védettségi igazolvány bemutatásával történik, a védettség tényének ellenőrzése pedig a helyiség üzemeltetőjének, a szolgáltatás nyújtójának a feladata;

– a kijárási tilalom kezdetének időpontja este 11 óráról éjfélre módosul, így a kijárási tilalom időszaka 0 órától reggel 5 óráig tart

– az üzletekben legkésőbb este 11 óráig lehetséges a vásárlás

– a vendéglátó üzletek legkésőbb este 11 óráig tarthatnak nyitva, azok belső tere a koronavírus ellen védett személyek részére megnyílik, továbbá a szülők, családtagok a gyerekeket a vendéglátó üzletbe magukkal vihetik

– a vendéglátó üzletek belső tereiben koronavírus ellen védett személyek és a felügyeletük alatt lévő kiskorúak meghatározott esetekben (asztalnál ülve, illetve kizárólag az étel, ital elfogyasztásának időtartama alatt) maszk viselésére nem kötelesek

– a vendéglátó üzletek kerthelyiségeiben és teraszain továbbra sem kötelező a maszkviselés

– megnyílnak a szállodák a koronavírus ellen védett személyek és gyermekeik részére

– megnyílnak a szabadidős létesítmények és látogathatóak koronavírus ellen védett személyek és a felügyeletük alatt lévő kiskorúak számára. Ezek különösen az állatkertek, vadasparkok, múzeumok, színházak, mozik, könyvtárak, közművelődési intézmények

– a koronavírus ellen védett személyek látogathatják az uszodákat, az edző- és fitnesztermeket, sportlétesítményeket

– Este 11 óráig a sportrendezvényeken és a kulturális eseményeken részt vehetnek a koronavírus ellen védett személyek és a felügyeletük alatt lévő kiskorú nézők

– Fennmaradnak viszont a magán- és családi rendezvényekkel kapcsolatban 2020 novemberében elrendelt korlátozások, azaz a családi- és magánrendezvényeken a résztvevők száma nem haladhatja meg a 10 főt, továbbra is a temetésen jelenlévők száma maximum 50 fő lehet, illetve a házasságkötésnél kizárólag a szertartás vezetője, vagy az anyakönyvezető, a házasulók, a házasulók tanúi, a házasulók szülei, nagyszülei, a házasulók testvérei és a házasulók gyermekei lehetnek jelen.

– A közterületen, a tömegközlekedési eszközökön, boltokban – azokon a helyeken, ahol nem csak beoltott, vagy a fertőzésen átesett személyek tartózkodhatnak – továbbra is kötelező a maszkhasználat, továbbá kerülendő a csoportosulás és tilos a gyülekezés.

Dr. Enyedi Mihály

jegyző