Április 20-tól a szavazás napjáig, június 9-ig tartott a kampányidőszak, amely során a polgármesterjelöltek és a képviselőjelöltek Mezőtúron számos utcafórumot tartottak, szórólapokat osztottak, programterveket tettek közzé, továbbá óriásplakátokon és oszlopokra helyezhető fényképes táblákon, molinókon igyekeztek a választópolgárok figyelmét felkelteni.
Szinte nem volt olyan vasárnapi piaci nap, hogy ne lettek volna jelen az induló politikai jelöltek annak érdekében, hogy minél több lakos véleményét, gondolatát, problémáját meghallgathassák, ugyanakkor a város forgalmasabb pontjain is gyakran találkozhattunk a helyi kormánypárti és ellenzéki aktivistákkal és jelenlegi városi képviselőkkel.
Mezőtúron úgy tűnt, több polgár kezdett a kampányidőszak alatt érdeklődni a közélet, a város jövője iránt, akik addig kevésbé foglalkoztak ezzel és ez a részvételi adatokban beigazolódott. Viszont még mindig sokakat nem lehetett meggyőzni arról, hogy minden egyes szavazat számít… Pedig Mezőtúron a 4-es körzetben ezt megtapasztaltuk!
Tény, hogy Magyarországon ilyen sokan még soha nem szavaztak sem helyhatósági, sem európai parlamenti választáson. A választók több mint 57 százaléka élt választójogával.
A szavazást Mezőtúron június 3-án, hétfőn hivatalos, nyílt polgármesterjelölti vita előzte meg, amelyen előzetes egyeztetést követően mindhárom jelölt részt vett a Szabadság Mozi- és Színház-teremben (teltház előtt), amelyet a Mezőtúri Városi Televízió élőben közvetített.
A jelöltek a vitán előre megadott témakörök szerint (infrastruktúra, Mezőtúr szociális helyzete, ifjúság, civil élet és sport élet, gazdaságfejlesztés, demográfiai mutatók, turizmus) meghatározott időtartamban fejthették ki véleményüket. Minden esetben reagálhattak is egymás gondolataira. A vitát Hegedűs Éva, a Körös Televízió munkatársa vezette le.
Ezt követően a kampányidőszak utolsó hetében minden nap igyekeztek a jelöltek a lakosokat elérni. Az online felületeken különböző videós tartalmakkal, újabb, frissen bejelentett programelemekkel próbálták a szavazók bizalmát elnyerni, míg személyesen mindannyian nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy megismerjék a lakosok valódi elvárásait, igényeit, s megfelelő válasszal szolgálhassanak a felmerülő, megoldásra váró problémákra.
Majd elérkezett a választás napja.
A Mezőtúron névjegyzékben szereplő 12 990 fő választópolgár 54,77 %-a szavazott június 9-én, vagyis 7114 fő. Ennek eredményeképpen Szűcs Dánielre, a FIDESZ-KDNP jelöltjére, jelenlegi polgármesterre a választók 53,44 %-a voksolt, dr. Farkas Csongor, a TEKE polgármesterjelöltje a szavazatok 39,27 %-át nyerte el, Nagy István független jelöltnek a szavazók 7,29 %-a adott bizalmat.
A képviselő-testület a június 17-i adatok szerint a következőképpen alakul meg ősszel:
1. számú egyéni választókerület: dr. Farkas Csongor TEKE
2. számú egyéni választókerület: Tóth Ádám FIDESZ-KDNP
3. számú egyéni választókerület: Harmat Mihályné FIDESZ-KDNP
4. számú egyéni választókerület: Patkós Éva FIDESZ-KDNP
5. számú egyéni választókerület: Patkós Lajos FIDESZ-KDNP
6. számú egyéni választókerület: Szűcs Dániel FIDESZ-KDNP
7. számú egyéni választókerület: Rózsa Endre TEKE
8. számú egyéni választókerület: Kovács Attila TEKE
Települési kompenzációs lista alapján:
Fekécs Gábor TEKE
Ferencz Tamás FIDESZ-KDNP
dr. Siposné Varga Ildikó TEKE
A június 9-i szavazás estéjén hamar kiderült, hogy a 4. számú egyéni választókerületben szavazategyenlőség alakult ki Patkós Éva és dr. Siposné Varga Ildikó képviselőjelöltek között (447 szavazat- 447 szavazat).
A Területi Választási Bizottság június 14-én újraszámolta az érintett szavazókörök szavazatait és az egyik szavazókörben több érvénytelen szavazatot is talált a szavazóköri delegáltak által érvényesnek megszámolt szavazatok között. Szűcs Dániel polgármester június 15-én arról tájékoztatott, hogy ezeket a szavazatokat a bizottság (ahol minden oldal képviseltette magát) egyhangú véleménye alapján jogosan érvénytelenítette, így a választást eredményesnek nyilvánították az alábbi eredménnyel: Patkós Éva 447 szavazat, dr. Siposné Varga Ildikó 445 szavazat. Hozzátette, sokak kérdésére válaszolva, az októberben megalakuló új testületben így 6:5 arány alakul majd ki a FIDESZ-KDNP javára.
Szűcs Dániel polgármester úr és a megválasztott városi képviselők részére további jó munkát és jó egészséget kívánunk!
Kakuk Móni