Egyéb kategória|

Szécsi Pál 1944. március 20-án született Budapesten. Általános iskolai tanulmányait 1952 és 1957 között Mezőtúron a Kossuth Úti Általános Iskolában végezte, míg középiskolába az Állami Dózsa György Általános Gimnáziumba (mai nevén Mezőtúri Református Kollégium) járt.  Az énekes születésének 75. évfordulója alkalmából Mezőtúr Város Önkormányzata emléktáblát készítetett, melyet a Kossuth Lajos Magyar- Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola falán helyeztek el március 23-án.  Az eseményen részt vettek Szécsi Pál óvoda- és osztálytársai valamint barátai is.

A program 10 órakor vette kezdetét az iskola udvarán, ahol Petróczki Csaba táncdal- és nótaénekes Szécsi Pál Távollét című nagysikerű dalát adta elő, majd Gácsiné Gulyás Rozália köszöntötte a megjelenteket. Beszédében kiemelte, hogy Herczeg Zsolt Mezőtúr város polgármestere, dr. Krizsán Józsefné a Körös-Völgyi Természetvédelmi Egyesület elnöke és Petróczki Csaba kezdeményezésére készítette el az emléktáblát Takács Győző keramikus, iparművész.
Ezután Herczeg Zsolt polgármester úr ünnepi beszédében elmondta, hogy édesanyja sokat mesélt neki Szécsi Pálról, arról, hogy milyen nagyszerű ember volt az énekes. A városvezető köszönetét fejezete ki az intézmény vezetőinek, hogy lehetőséget biztosítottak az emléktábla elhelyezésére. A beszéd után Boldog István országgyűlési képviselő gondolatait hallgathatta meg a közönség, aki felidézte iskolás éveit, ebben az időben ugyanis Szécsi Pál az egyik kedvenc énekese volt. Hozzátette, hogy az emléktábla ezentúl büszkén hirdeti a művész mezőtúri kötődését és őrzi az énekes emlékét.
Ezután Stébel Ildikó Kodály-díjas mestertanár, szakíró tartott visszaemlékezést Szécsi Pálról. Kiemelte, hogy Mezőtúr volt az előadóművész gyermekkorának szeretet, szépséget, gondoskodást adó helye, ahol minden bánat ellenére vidám éveket tölthetett el az őt körülvevő szerető emberek, nevelőszülők, pedagógusok, iskolatársak és barátok révén.
A beszédet követően Tar Anikó a Kossuth Lajos Magyar- Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola intézményvezetője köszöntötte a megjelenteket, majd a 2014-ben megalakult Harangvirág Kórus Csurgó Erzsébet karnagy vezetésével elénekelte Szécsi Pál egyik legismertebb dalát Egy szál harangvirág címmel.
Az előadás után az iskola falán elhelyezett emléktáblát Herczeg Zsolt, Boldog István és Takács Győző leplezte le, majd pedig az emlékezés koszorúinak, virágainak elhelyezésére került sor.
A program és tiszteletadás 15 órától a Városi Színházteremben folytatódott, ahol  Távollét címmel emlékműsort hallgathatott meg a teltházas közönség. Szécsi Pál dalait a délután főszervezője Petróczki Csaba táncdal- és nótaénekes adta elő.
A rendezvény főtámogatója Mezőtúr Város Önkormányzata és a Mezőtúri Közművelődési és Sport Közhasznú Nonprofit Kft. is támogatta az eseményt.

Close Search Window