RÖVIDHÍREK

Lehajtott az útról és tetejére borult egy személygépkocsi augusztus 29-én, késő délelőtt Mezőtúr és Túrkeve között. Előbbi város hivatásos tűzoltói láncfűrésszel megtisztították a jármű környezetét, majd kivontatták az út menti mélyedésből és áramtalanították- tájékoztatott a katasztrófavédelem.

Hamarosan II. Almásy Jánost ábrázoló alkotás díszíti a törökszentmiklósi városháza udvarát. Szeptember 16-án, 15 órától ünnepélyes keretek között avatják fel a több, mint két méter magas, három elemből álló szoborkompozíciót, mely Györfi Sándor Kossuth- és Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása. Az emlékmű a Törökszentmiklós 300 Emlékév programjainak részeként készült el.

Lehajtott az úttestről és attól mintegy negyven méterre állt meg egy személyautó a 46-os főút Mezőtúr és Törökszentmiklós közötti szakaszán, a 20. és a 21. kilométer között szeptember 3-án– tájékoztatott a katasztrófavédelem.

A XX. Civil Kavalkád rendezvényen, Szolnokon  több mezőtúri  zenész is fellépett. A Túri Zsiványok Citerazenekar mellett a Szivárvány Népzenei Egyesület által működtetett Zsivány Citerazenekar is nagyszerű műsorral lepte meg a közönséget. A FICSAK Mezőtúr tehetségei énekkel és autentikus roma tánccal szerepeltek a rendezvényen.

16 országból érkeztek érdekvédelmi képviselők, és Európa legfontosabb akvakultúrával foglalkozó szervezetei is részt vettek a Szarvason megrendezett 6. Nemzetközi Ponty Konferencián. A több napos eseményre a Magyar Akvakultúra és Szakmaközi Szervezet és a MATE HAKI Halászati Kutató Központ közös szervezésében kerül sor, a Liget Hotelben, szeptember 2-án.

Ismeretlenek megrongálták a Kertvárosi játszótér kettő játszóelemét: rugós mérleghintát és a játék faautót- tájékoztatott a Mezőtúri Intézményellátó és Ingatlankezelő KN Kft. facebook oldalán.

A Pétery Lakóparkban szeptember 1-én megnyitott a SzaMa Játékbolt, ahol szeretettel várják a családokat. Az üzletet a tulajdonos két fiáról, Szaniszlóról és Mátyásról nevezte el.

– Nyílt napot tart a Nagykun Baranta szeptember 11-én, a Sugár út 29. szám alatt. Várják a baranta után érdeklődő 5-8 éveseket. A baranta a hagyományos magyar harcművészeti irányzat, amelynek részét képezi az íj, szablya. A nyílt napon lehetőség lesz megismerkedni a baranta szellemiségével, beszélni az edzőkkel és persze játszani egy jót. A rendezvény ingyenes- olvasható a Nagykun Baranta facebook oldalán.

– Három hónappal hosszabbították meg annak a szolnoki főorvosnak az előzetes letartóztatását, akit jelentős mennyiségű hálapénz elfogadásával gyanúsít az ügyészség- tudta meg az Új Néplap. Mint kiderült, a köztiszteletben álló orvos 41-szer fogadott el pénzt a betegeitől. Március 31. és június 20. között összesen 37 millió forintot. Az orvost az eset után elbocsátotta a Hetényi Géza Kórház.

– Szolnokon járt az Orient Express, majd onnan Budapestre ment tovább. A nyolcas vágányra érkező szerelvényre sokan voltak kíváncsiak, habár csak néhány pillanatig maradt.

– Az elmúlt időszakban több lakossági és képviselői jelzés érkezett arról, hogy a Dózsa György út 42-44. szám előtt a parkolóban az úttestből kiemelkedő aknafedlap balesetveszélyes- tájékoztatott Szűcs Dániel polgármester. Az akna áthelyezése szeptember közepén történik meg. A lakók értesítést kapnak a munkavégzés alatti gázszolgáltatás szünetéről és az ezzel kapcsolatos teendőkről.

– A Szarvas környéki rengésekkel kapcsolatban a keringő hírekkel ellentétben nagyon minimális a valószínűsége annak, hogy ipari tevékenység által kiváltott rengésekről beszélhetünk- tájékoztatott a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium.

Kakuk Móni