RÖVIDHÍREK

Kihirdették a felsőoktatási ponthatárokat. A remegve várt eredményeket július 26-án este 20 órakor hozta nyilvánosságra a felvi.hu. Több száz középiskolai diák a Pont Ott Parti eredményváró rendezvényen értesült arról, hogy továbbtanulhat-e a remélt főiskola vagy egyetem megjelölt szakán. Bár idén eltörölték a központi 280-as minimumponthatárt, a legnépszerűbb intézményekbe 2023-ban sem lehetett 400 pont alatt bekerülni. A ponthatárok kihirdetése után az albérletekért is megindult a roham az egyetemi városokban, ahol idén is magas költséggel kell a hallgatóknak számolniuk.

Városi kutyafuttató lehetőségeiről, a felelős állattartásról és az állatvédelem kérdéseiről egyeztettek a Közösségi Ház előtt július 27-én. Az előre meghirdetett beszélgetésen Szűcs Dániel polgármester, önkormányzati képviselők, gazdik és szakemberek egyaránt részt vettek.

Kétpón Fogathajtó versenyre várták az érdeklődőket augusztus 5-én, immár harmadik alkalommal, a Berecz Team Fogathajtó SE szervezésében.

Sok látogatót vonzott Gyomaendrődre a XXVII. Gyomaendrődi Volkswagen Bogár és Busz Party augusztus 5-én. Az ország legnagyobb Volkswagen találkozója ezúttal is retrós, rockos hangulatban telt, ezért méltán népszerű volt a „bogarasok” körében.

Szűcs Dániel polgármester a TRV Zrt. szakembereivel egyeztetett Mezőtúr ivóvízminőségének javítása érdekében. A cél az ivóvíz-hálózat átfogó fejlesztése, első körben mosatópontok kialakításával, melynek helyszíneit többek között a lakossági bejelentések alapján tervezik meg.

25 éves a mezőtúri Napsugár Kultúrkör. Július 28-án a jeles évfordulót együtt ünnepelték civil szervezetekkel, támogatókkal közösen a Közösségi Házban.

Magyarország Tortája idén Lakatos Pál szigetszentmiklósi cukrászmester Spicces füge respektus fantázianevű kreációja lett, Magyarország Cukormentes Tortája Lawal-Papp Zsófia makói cukrász Kikelet fantázianevű tortája lett. Sétáló sütemény kategóriában a málnás-pisztáciás pékfagylalt lett a kitüntetett édesség. Szent István napi kenyér idén az István napi durum kenyér lesz, innovatív kategóriában az Aranymetszés kenyér receptje vitte el a dicsőséget.

A Szarvasi Vízi Színház két bástyája fölé tetőt építenek a gyulai vár központi tornyájának a mintájára- tájékoztatott Babák Mihály szarvasi polgármester.  Emellett a hangtechnika is megújul és energetikai felújításokat is végrehajtanak a mezőtúriak körében nagy népszerűségnek örvendő vízi kulturális létesítményben.

Virágtartókat helyeztek ki a közúti híd korlátjára július végén, melybe pompás virágokat ültettek a Mezőtúri Intézményellátó Kft. munkatársai.

A Lakáskultúra Magazin augusztusi számában Kézzel szőtt textilek címmel Elek Tímea mezőtúri szőnyegszövő munkáiról olvashatunk.

Napvitorla került az Ifjúsági lakótelepen található játszótér játékelemei fölé. A fejlesztés a Ficsak Mezőtúr Alapítvány kurátorának, Pozderka-Korcsok Anitának a kezdeményezése nyomán valósult meg.

Oszlopnak ütközött egy autó augusztus 6-án Mezőtúron, a Kossuth Lajos utcában, a Klapka tábornok utca közelében – tájékoztatott a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A város hivatásos tűzoltói a mentőkkel együttműködve emelték ki a vezetőt, illetve áramtalanították a járművet.

A természetvédelmi hatóság augusztus 15-ig természetvédelmi területté nyilvánította Mezőtúrnál a Hortobágy-Berettyó azon szakaszát, ahol szerkők fészkelnek. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálata figyelemmel kísérte a fokozottan védett szerkő fajok fészkelését a Mezőtúr belterületét is érintő Hortobágy-Berettyó szakaszon. Ahogy arról az igazgatóság honlapján is beszámolt: június közepére nyilvánvalóvá vált, hogy az élőhely megfelel a kormos szerkők megtelepedéséhez, hiszen ekkor már 22 pár költését dokumentálták. Fattyúszerkők az idén kisebb számban jelentkeztek, összesen két pár jelenlétét regisztrálták.

Kakuk Móni