MINDEN MAGYAR SZÁMÍT

„A Kárpát-medence arcai” című ingyenes köztéri vándorkiállítás volt megtekinthető Mezőtúr város Főterén március 21-tõl március 26-ig. Az installáció a Jogar Alapítvány és a Patrióták együttműködésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg. A plakátok arra hívták fel a figyelmet, hogy nincs külhoni és belhoni magyarság, hanem mindannyian ugyanannak az egységes és oszthatatlan nemzetnek vagyunk a tagjai.

A kiállítás óriástablóin harmincöt véletlenszerűen kiválasztott erdélyi, felvidéki, délvidéki, kárpátaljai, drávaközi és muravidéki fotóalany portréja együtt szerepelt a magyarországiakéval, ezzel is kifejezve a magyar nemzet oszthatatlanságát. A kiállítást Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnökét nyitotta meg. Az ünnepségen köszöntőt mondott Szőcs Dániel, Mezőtúr város polgármestere és Herczeg Zsolt, a térség országgyűlési képviselője. A műsort a „Leg a Láb” Alapfokú Művészeti Iskola néptáncosainak előadása és a Túri zsiványok Citerazenekar katonadalai színesítették. A négy vidéki helyszínt érintő tárlat a Pest vármegyei Üllőn kezdte meg vándorútját.

Kakuk Móni

Fotó: Jenei József