A Körös- Völgyi Természetvédelmi Egyesület szervezésében március 18-án ismét méltóképpen emlékezhettünk Fejes Imrére, a Mezőtúrról elszármazott zeneszerző, zenetanár és oboaművész születésének 122. évfordulójára. Az eseménynek idén is a Mesekert Óvoda adott otthont, ahol 2010-ben állítottak emléktáblát Fejes Imre tiszteletére.
A megemlékezésen Mezőtúr Város Önkormányzata nevében részt vett Batta Attila Viktor alpolgármester, Patkós Éva és Harmat Mihályné városi képviselők. Az eseményt az óvoda gyermekeinek műsora nyitotta meg, majd Patkós Éva emlékezett vissza Fejes Imre életére, munkásságára. Ezután a zeneszerző, zenetanár nótái csendültek fel a meghívott vendégek jóvoltából. Elsőként a Vadvirág népdalkör Bíró László vezetésével, citerakíséretével énekelte el a „Mezőtúri utcák, házak…” című nótát, majd Petróczki Csaba táncdal- és nótaénekes Fejes Imre dalaival varázsolta el a közönséget. Az énekes ezután a március 2-án elhunyt Koós Jánosra is megemlékezett.
A műsort követően az emlékezés koszorúinak, virágainak elhelyezésével zárult a program a Fejes Imre emléktáblánál.