Mezőtúri Fiatalok: Katona Mirjam

A Mezőtúr és Vidéke új rovatában a városban élő és itt dolgozó fiatalokat mutatjuk be. A második lapszámunkban Katona Mirjammal ismerkedhetnek meg.

Katona Mirjam  óvodapedagógusként dolgozik Mezőtúron a Szent István Katolikus Általános Iskola és Óvodában. Szabadidejében szívesen olvas és sorozatokat néz. Kedvencei közé tartozik a Trónok Harca és az Agymenők. A fiatal lány szereti a jó zenéket is, jelenleg a legtöbbet játszott dal a telefonján a Stolen Beat-től a Hol vagy?

–  Milyen út vezetett el oda, hogy óvodapedagógusként dolgozz?
K. M. : – Mezőtúron születtem és itt is nőttem fel, itt voltam óvodás, a Zrínyi Úti Óvodában, itt jártam általános iskolába, amely még akkor a Rákóczi Úti Általános Iskola nevet viselte, valamint középiskolai tanulmányaimat is itt végeztem, a Mezőtúri Református Kollégiumban, emelt óraszámú angol tagozaton. Az érettségi után, 2014-ben nyertem felvételt a budapesti Károli Gáspár Református Egyetemre, a diplomámat pedig 2017-ben szereztem meg. Ezt követően a Szent István Katolikus Általános Iskola és Óvodában kezdtem el pályafutásomat és azóta is ott dolgozom. Munka mellett pedig az Apor Vilmos Katolikus Főiskolára járok neveléstudomány mesterszakra, levelező tagozaton.

Gyermekkorom óta vonzott az óvónői pálya, már kamaszként is sokat vigyáztam a testvéreimre, unokatestvéreimre, így korán megfogalmazódott bennem, hogy ebbe az irányba szeretnék elindulni. Nagyon szeretek gyermekekkel foglalkozni, hatalmas szeretetet kapok tőlük, és nagyon sokat tanulok is. Az óvodásokkal nincs egy ugyanolyan nap sem, mellettük nem lehet unatkozni. Továbbá szeretem a gyermeki őszinteséget, hiszen nekik ami a szívükön az a szájukon…olykor kendőzetlenül is. Szeretem a szakmámban, hogy belevihetem a saját személyiségemet, kiélhetem kreativitásomat.

 

– Mit tartasz az eddigi legnagyobb sikerednek?

  1. M. : – Legnagyobb sikert egyelőre nem tudok megfogalmazni, azonban büszke vagyok a szakdolgozatomra, a jeles diplomámra valamint arra, hogy felvételt nyertem a mesterképzésre, ahol az első vizsgaidőszakot már sikeresen teljesítettem.

 

Miért szeretsz Mezőtúron élni? 

  1. M. : – Szeretem, hogy minden közel van, nem zsúfolt és hangos mint egy nagy város. Nincsenek nagy távolságok, kényelmesen el lehet jutni A pontból B pontba akár gyalog vagy biciklivel, így például olyan költségektől megkímélve magunkat mint a tömegközlekedési bérlet… Azonban nagyobb, mint egy falu, nem kell utazni ahhoz, hogy iskolába járhass, de még arra is van lehetőség, hogy az intézmények között válogassunk, akár nevelési, akár oktatási intézményről legyen szó. A városban általános iskola után a diákoknak szakma tanulására vagy gimnáziumi képzésre is van lehetőségük, ez sem adatik meg mindenhol. Véleményem szerint az East Fest is egy pozitívum, hiszen nem kell ahhoz sátorozni, hogy egy jó fesztiválra mehess.

 

– Hogyan képzeled el az életed 5-10 év múlva?

  1. M. : – Mindenképpen szeretnék még tanulni, képezni magam, később pedig családot alapítani.

A következő Mezőtúr és Vidékében Szentesi Zsolt mesterfodrászról olvashatnak.