Megkezdődik a Hortobágy-Berettyó belterületi szakasz szabályozásának előkészítése

A Kormány 1567/2019.(X.4.) számú határozata alapján megkezdődik a folyó város melletti szakaszának (a vasúti hídtól a szűkületig) szabályozása érdekében szükséges beruházás előkészítése. A végrehajtásért a Kormányzat részéről a belügyminiszter került kijelölésre. A munkálatok a Beruházás Előkészítési Alap terhére fognak megvalósulni. A következő időszakban tehát megvalósíthatósági tanulmány, hatástanulmány készül, valamint szakvélemények, szakértői tanulmányok is születnek a helyszín vizsgálat lefolytatásával együtt. A munkák az engedélyezési dokumentáció készítésével, valamint a kivitelezési dokumentáció elkészítésével fejeződnek be. A Kormány a fenti feladatok elvégzésére 37,5 millió forintot biztosít azzal, hogy az előkészületi munkákat 2020. december 30-ig meg kell valósítani. A Kormány a határozat szerint az előkészítési fázisok eredménye alapján a belügyminiszter feladataként határozta meg, hogy készítsen előterjesztést kormányzati döntésre a beruházás megvalósításának kérdésében, a kivitelezéshez és az üzemeltetéshez kapcsolódó feladatok, költségek, forrásigény, ütemezés, a felelősök, valamint a hazai és Európai Uniós források bevonása lehetőségének bemutatásával. Ennek határideje 2021. január 30. A Kormány határozat a Magyar Közlöny 2019. évi 164. számában jelent meg.

Ezúton is szeretném megköszönni Magyarország Kormányának, Orbán Viktor miniszterelnök úrnak ezen régi problémánk megoldásában nyújtott segítségüket és külön szeretném megköszönni Dr. Hoffmann Imre helyettes államtitkár úrnak hatékony támogatását.

 

Herczeg Zsolt

polgármester