Költészet és virtus

Költészet és virtus

 

Koltai Róbert Jászai Mari-díjas színművész és rendező párja, Gaál Ildikó, aki egyebek között a Klubrádió műsorvezetője, zenés könyvbemutatót tartottak a Közösségi Ház Jurta-termében augusztus 12-én, az ArTúr Fesztivál keretein belül.

Kissé ziláltan érkeztek meg, hiszen előtte két nappal a  Moliere: Scapin furfangjai premieren játszotta Koltai Róbert az egyik főszerepet a Szegedi Szabadtéri Játékokon, ráadásul egy kombájnflotta mögött araszoltak, kilométereken keresztül, mire sikerült a városba beérniük.

Az est folyamán elhangzottak színházi- és életbeli anekdoták, fűszerezve Dés László- és filmbetét dalokkal, úgy, mint Nagy utazás, Legyen úgy, Dal egy régi tanárról, Vigyázz rám. Nem maradhatott ki az Illetékes elvtárs, és a tanárparodizálás sem. Viszont az est egyik legemlékezetesebb pillanata Petőfi Sándor: Péter bátya című versének előadása volt. A teltházas teremben olyan csend és rezzenéstelen, őszinte figyelem övezte a költemény minden sorát, amit csak az igazi, nagy színészek tudnak előteremteni.

Koltai Róbert nem hiába a Halhatatlanok Társulatának tagja és remek párost alkotnak Gaál Ildikóval, aki nélkül nem született volna meg a három önéletrajzi könyv: a Sose halok meg? Az első 75, Az én kabarém és a legújabb: Végszót adok-veszek, melyek nem csak szórakoztatnak, de emellett megőrzik az utókornak 50 év színház-és filmszakma anekdotakincsét- a rendező, színművész, a pillanatot és szavakat mindig megragadó Koltai Róbert tapasztalatai nyomán.

Kakuk Móni