Képviselői beszámoló 2022-ről, Kovács Attila-8-as körzet- Tegyünk Együtt Közösségünkért Egyesület (TEKE)

Kedves Olvasók!

Szeretném Önöket tájékoztatni a 2022-ben végzett önkormányzati képviselői munkámról.

Képviselői területemhez az Alkotmány u., Puskin u., Kürt u., Dózsa György u. által határolt, a Berettyó-gátig terjedő, úgynevezett belvárosi rész tartozik. Ezen területek a város többi részéhez képest a legfejlettebb infrastruktúrával rendelkeznek, de azért itt is volt és van mit javítani.

2022-ben a következő utcák útalapjai készültek el, melyeket már nagyon várt mindenki.

Damjanich u. két szakaszán:

– Tulipán és Vásár utca közötti rész Bruttó 1.769.813 Ft értékben

– Bajcsy és Vásár utca közötti rész, bruttó 4.228.165 Ft értékben.

– Továbbá a Csalogány utcában az Andrássy és Puskin utca közötti rész készült el, bruttó 11.964.162 Ft ért.

A Tulipán utca teljes szélességében kapott új aszfaltot egy pályázat keretében, melynek értéke kb. 30 millió Forint volt. Sajnos a tapasztaltak alapján a kivitelezés minősége nem az elvártak szerinti, ezért ezzel kapcsolatosan további vizsgálatokat kezdeményezünk, ugyan úgy, mint korábban a Petőfi utcában is, ahol a silány minőségű aszfaltozásnak hangot adtunk és eredménye is lett, mert újra aszfaltozták.

További útfejlesztésre nem volt lehetőség, de azon munkálkodok, hogy a meglévő sáros utcák is fel legyenek számolva. Szintén fontos lenne, hogy az elkészült új és korábbi útalapok is aszfalttal legyenek lezárva, ennek forrásai jelenleg nem állnak rendelkezésre, de keressük a lehetőségeket.

A körzetben ezen kívül számos ütőkátyú lett megszüntetve, járdák javítására is sor került. Ezen kívül új utcabútorok kerültek elhelyezésre, illetve a meglévők javítása is megtörtént néhány helyszínen. Számos jelzést kaptunk veszélyes fák kivágására, elmozdult fedőlapok megigazítására, illetve közterületi hulladékok elszállítására, amelyeket a jelzések után az Intézményellátó Kft. szakemberei végeztek el.

Korábbi javaslatomra a Puskin úti kerékpárutat elválasztották a 46-os közúttól, megakadályozva a tiltás ellenére várakozó járművek leállását, illetve biztonságosabbá vált a kerékpárosok közlekedése is. Ez a fizikai elválasztás garantálja, hogy a hamarosan induló kerékpárút felújítása után a gépjárművek nem fogják tönkre tenni az elkészült utat.

A körzetet érintő jelentős változás,hogy a volt főiskolai tanüzem területén és környezetében jelentős felújítások indulnak 2023-as évben. A TEKE (Tegyünk Együtt Közösségünkért Egyesület) képviselői csoportja egy olyan új modellt dolgozott ki, amelynek keretében a területen levő épületek, illetve infrastruktúra ütemezetten megújításra, felújításra kerül. Az ingatlan együttes a főiskola bezárása után (2010) az önkormányzat tulajdonába került és megkezdődött annak hasznosítása. Rengeteg vállalkozás települt be, hiszen nagyon jó adottsággal rendelkezik (infrastruktúra, elhelyezkedés stb.). A korábban megállapított bérleti díjak elmaradtak a piaci áraktól, ezért azokat Igazságügyi szakértővel felmérette az önkormányzat és az alapján új bérleti díjak lettek meghatározva, illetve a bérelt területek nagyságai pontosítva lettek a bérlők felé. Vannak olyanok, akik magasabb bérleti díjat kell fizessenek a korábbi díjhoz képest, míg másoké csökkent, mert a piaci ár felett fizettek már korábban is. Több fórumon hallgattuk meg a jelenlegi bérlők problémáit, igényeit, melyeket számos dolognál figyelembe is vettünk. Az átalakításnak számos ellenzője és kritikusa volt, azonban a tapasztalat az,hogy a legjelentősebb bérlők hosszútávú bérleti szerződést kértek (és kaptak is) az önkormányzattól. Ezen kívül számos felújítást fognak elvégezni saját költségükön, mellyel tovább nő az épületek értéke. A képviselő-testület 2022-ben rendeletet is hozott, melyben szabályozva lett, hogy a befolyó bérleti díjak csak és kizárólag a tanüzem területén levő épületek és ott levő infrastruktúra megújítására használhatók fel. Ebben az évben ez kb. 40MFt. Bízom benne, hogy ezzel a rendelettel a korábban elszenvedett 200MFt-os értékvesztést (amely az átadási érték és a jelenlegi értékbecslés közötti összeg) lassan pótolni tudjuk és újból értékes és jó műszaki állapotban levő területté válik ez az önkormányzati vagyon.

Javaslatomra az önkormányzat a közvilágítási energia beszerzését egy év helyett fél évre kötötte, amellyel kb. 15 MFt megtakarítása származott a városnak. A pénzügyi bizottság vezetőjeként minden bizottsági ülésen részt vettem és számos soron kívüli bizottsági ülésen is.

A 2023-as év számos fejlesztést tartogat az itt élők számára. Az egyik legfontosabb, hogy az úgynevezett Akasztó éri beruházásnak köszönhetően a korábban hirtelen lezúduló csapadék vizek feltételezhetően a Puskin u. és Szolnoki út által határolt körzetből le tudnak folyni és nem alakul majd ki elöntött terület.

Ugyan ezen elöntések megszüntetésére hivatott a várhatóan 2023-ban induló Puskin úti kerékpárút teljes felújításával párhuzamosan folyó csatornák kialakítása és szintezése a megfelelő lejtések kialakításával.

Képviselővé válásomkor célul tűztem ki, hogy nyilvános a kor követelményeinek megfelelő illemhelyek létesüljenek a város több pontján. Ez ügyben többször felszólaltam a testületi üléseken. Első lépésként a Szabadság téren fog létesülni az első ilyen illemhely, előre láthatólag még ebben az önkormányzati ciklusban. Továbbiak létesítésére az önkormányzat keresi a megfelelő forrást.

A körzet lakosai számos alkalommal megtalálhattak vasárnapi napokon a piac területén egyesületünk standjánál. Továbbra is keressenek bizalommal, személyesen, telefonon: 06304456840, emailben: kovacs.attila@mezotur.hu vagy Messengeren.

Problémájukra a legrövidebb idő alatt megpróbálok megoldást találni.

Tisztelettel: Kovács Attila-önkormányzati képviselő(TEKE)- 8-as választókörzet.