Kaán Károly üzenetével köszöntötték a XXX. alkalommal megrendezésre kerülõ Kaán Károly Országos Természet- és Környezetismereti Verseny résztvevõit. A 20. századi magyar erdészet meghatározó személyiségének üzenete igaz a 21. század embere számára is. A XXX. alkalommal megrendezésre kerülõ Természet-és Környezetismereti Verseny országos döntõje némi számvetésre is késztet bennünket.
1993. május 23, 24, 25. az elsõ verseny idõpontja. Hogyan is kezdõdött hogyan indult az a verseny, amely a mai napon ünnepli 30. születésnapját? Dr. Tóth Albert tanár úr, azóta professzor emeritus, az élõ természetet jól ismerõ pedagógus, szakember, aki 1990-ben Kisújszálláson a Herman Ottó nevét viselõ Országos Természet- és Környezetismereti Versenyt útjára indította a 7-8. évfolyamos tanulóknak, majd 1992-ben velem, Dr. Krizsán Józsefnével közösen kistestvérét, a Kaán Károly Természet – és Környezetismereti Versenyt az 5.-6. évfolyamos tanulók számára. Jeles szakemberek csatlakoztak hozzá, akik egyetértettek a verseny szellemiségével.
Névszerint: Fürstné Dr. Kólyi Erzsébet, Dr. Kárász Imre, Garancsy Mihály, Dr. Vajna Tamásné, Bódis Bertalan, – Mezõtúr Város Önkor-mányzata kezdettõl fogva támogató partner, ugyanúgy a Nemzeti parkok, Országos Erdészeti Egyesület, késõbb pedig a Mezõtúri Refor-mátus Egyházközség, Mezõtúri Református Kollégium és a város általános iskolái, illetve a név szerint meg nem említett szakember gárda, akik a hátteret biztosították a verseny lebonyolításához. Sajnos a név szerint megemlített alapítók közül a mai alkalommal csak ketten képviselik a verseny elindítóit. Néhányan betegségük miatt nem tudnak jelen lenni. Fürtsné Dr. Kólyi Erzsébet emlékét kegyelettel megõrízzük.
Kaán Károly üzenete itt nyeri el igazi értelmét, hiszen 30 éve a téma jelentõsége iránti elkötelezettség, a felelõségteljes gondolkodás, a jövõbe vetett hit indította el és tartotta meg a Kaán Károly Országos Természet- és Környezetismereti Versenyt.
Ez tette lehetõvé, hogy 2022. május 20-án itt lehetünk a XXX. alkalommal megrendezésre kerülõ országos verseny megnyitó ünnepségén.
Számokban a 30 év: Iskolai fordulókon kb. 150 ezer tanuló, a megyei fordulókon 65-70 ezer, az országos döntõn kb. 1300 tanuló vehetett részt.
Rendezõszervként a Pedagógiai Intézetek, az Erdészetek, Nemzeti Parkok, a mezõtúri Fõiskola, a Mezõtúri Református Kollégium és a város általános- és középiskolái. A járványhelyzet miatt online formában zajlott a verseny az elmúlt 2 évben, ahol a Számítástechnikai Kutatóintézet munkatársai kiválóan lebonyolították a versenyt. Az elõbbiekben említettek a szakmai hátteret biztosították- talán az elsõ helyen kellett volna említeni az elkötelezett, tantárgyaik oktatásában a legjobbak közé tartozó pedagógus kollégákat. Saját kiadványaiban is népszerûsíti a versenyt, az általuk szerkesztett Kaán Károly tanári segédanyag és a Kiselõadás, amely eddig 29 kötetben jelent meg. Nyomon követi a Kaán Károly Országos Természet- és Környe-zetismereti Verseny döntõjén résztvevõ tanulók életútját a Herman Ottó és a Kitaibel Pál verseny vonatkozásában. Visszahívja õket a verseny megnyitójára elõadónak, csakúgy, mint az erdélyi Sepsi-köröspatak-Kálnok, Árkos (Mezõtúr testvértelepüléseibõl) tanulóit és felkészítõ tanárait is.
A Kaán Károly XXX. Országos Természet- és Környezetismereti Verseny házi fordulóin közel 3500 tanuló vett részt. 2022. április 22-én egy idõben 702 fõ 5. és 6. osztályos tanuló versenyzett az ország 19 megyéjében és Buda-pesten közel 400 felkészítõ tanár segítségével. Budapesten kerületenként 3-3 tanuló versenyzett, összesen 110 tanuló.
Közülük megyei és fõvárosi gyõztesekként 25 tanuló 2022. május 20-21-22-én Mezõtúron mérte össze tudását.
Az alábbi településekrõl érkeztek versenyzõk: Egyházaskozár, Tiszakécske, Békéscsaba, Letenye, Fegyvernek, Verpelét, Nagyoroszi, Tápiószentmárton, Barcs, Kisvárda, Szombathely, Budapest, Agárd, Miskolc, Debrecen, Gyömöre, Berettyóújfalu, Szeged, Veszprém, Fadd.
Az ünnepélyes megnyitót részvételével megtisztelte Herczeg Zsolt országgyûlési képviselõ, Andrásiné Dr. Ambrus Ildikó, az Országos Erdészeti Egyesület alelnöke, Puskás Lajos, az Országos Erdészeti Egyesület Békés megyei Helyi Csoportjának elnöke, Dr. Katona Krisztina a Gál Ferenc egyetem dékánja és Rácz Béla a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kor-mányhivatal Mezõtúri Járási Hivatal vezetõje, Farkas Lajosné Kaán Károly unokája, Farkas Dániel Kaán Károly dédunokája. A rendezõ iskola fenntartója részérõl nagytiszteletû Mihalina László igei köszöntésével nyílt meg aXXX.Kaán Károly Országos Verseny. Ezt követõen Égerné Tamás Annamária, a Mezõtúri Református Kollégium fõigazgatója köszöntötte a verseny résztvevõit.
Egykori versenyszervezõk és versenyzõk visszaemlékezései: Dr. Bagossy Mária, Bagossy Attila, Dr. Andrési Dániel. Valamint Farkas Dániel Kaán Károly dédunokája. Dr. Vajna Tamásné, Dr. Kárász Imre egykori zsûrielnökök levélben köszöntötték a verseny résztvevõit. Bódis Bertalan, a zsûri elnöke megnyitotta a poszterkiállítást, és a XXX. jubileumi versenyt.
Az ünnepélyes megnyitó után jubileumi emléktábla avatására került sor, Kaán Károly születésének 155. és a verseny indításának 30. évfordulója alkalmából. Puskás Lajos méltatta Kaán Károly életútját. Ezt követõen koszorúzásra került sor az iskola udvarán Kaán Károly mellszobornál, mely Gyõrfi Sándor Kossuth-, Munkácsy-, Mednyánszky- és Magyar Örökség- díjas szobrászmûvész alkotása, amelyet 2002-ben a verseny 10 éves évfordulójára készített. Az elmúlt idõben 29, a gyõztesek nevével ellátott levéllel gyarapodott a szobor.
A Kaán Károly emlékteremben a 29 év Aranykönyveit, fotóalbumait, pólóit, tanári segédanyagait, okleveleit tekinthették meg, amely minden évben kiadásra kerül.
2022. május 20-án 15.00 órától a kiselõadások bemutatására került sor a Református Kollégium dísztermében, amelyek magas színvonala a zsûrit nehéz döntési helyzetbe hozta.
A kiselõadásokat követõen a Mezõtúri Református Kollégium diákjai színvonalas mûsort adtak a versenyzõk és felkészítõ tanáraik tiszteletére a Belvárosi Református Nagytemplomban. Felkészítõ tanár: Négyesi Tünde.
A terepgyakorlati nap 2022. május 21-én Kaán Károly emlékfa ültetéssel kezdõdött a Belvárosi Református Nagytemplom kertjében. Az év fájának, a nagylevelû hársnak az elültetésére került sor, Csikós Eszter a NEFAG Zrt. Erdészeti, Erdei Iskola vezetõje segítségével.
Dr. Hanyecz Katalin, a Szarvasi Arborétum igazgatója és Kugyeláné Décsei Mónika vezetésével terepgyakorlaton vettek részt a versenyzõk. A délutáni órákban Körömi Krisztina, a Körös-Maros Nemzeti Park igazgatósága, a Körösvölgyi Állatpart látogatóközpont vezetõjének irányításával folytatódott a terepgyakorlat.
2022. május 22-én az elméleti fordulóra került sor. Idõközben a felkészítõ tanárok megismerték a versenynek otthont adó történelmi emlékhelyet. Ezt követõen Molnár Tamás, szaktanácsadó-szakértõ a környezeti nevelés aktuális kérdéseirõl tartott elõadást a felkészítõ tanárok részére, digitális tananyagok, eszközök alkalmazása a természetismeret oktatásában címmel. Majd Németh Bálint okleveles erdõmérnök a 2008. évi versenyév gyõztese, Kaán Károly érmese felidézte a sikeres versenyévet és felkészülést. Ezt követõen afrikai úti élményeirõl számolt be a jelenlévõknek.
A XXX. versenyév alkalmából emlékérmek, emlékplakettek átadására került sor. Az ünnepélyes díjkiosztáson a tanulók számos ajándékot kaptak, a szponzorok és támogatók jóvoltából.
Az elsõ három helyezett tanuló: Kovács Kata, Murányi András, Varga Benedek, valamint felkészítõ tanáraik: Molnár Tamás, Korbéli Anna a és Várady-Szabó Emõke Kaán Károly Emlékérmet kaptak, melyet Gyõrfi Sándor Kossuth–díjas szobrászmûvész készített. Továbbá Kaán Károly jubileumi emlékérmet kapott 30 éves áldozatos munkájáért a Mezõtúri Református Egyház-község, Mezõtúri Református Kollégium, Gimnázium, Techni-kum, Általános Iskola és Óvoda, Mezõtúr Város Önkormányzata, a Természet Búvár Szerkesztõsége, Országos Erdészeti Egyesület, Dr. Tóth Albert, Dr. Kárász Imre, Dr. Vajna Tamásné, Dr. Krizsán Józsefné, Juhászné Szigeti Erzsébet, Bodorikné Aszódi Ágnes, Borsi Lajosné, Bódis Bertalan, Farkas Dániel.
Minden tanuló ajándékcsomaggal térhetett haza, a TermészetBúvár kiadványait, valamint Gonda István, a népmûvészet mestere kerámia emlékplakettjét vihették haza. A tizenhárom visszatérõ tanár, akik 2-19 alkalommal vettek részt a mezõtúri országos döntõn, emléklapot, emlékplakettet kaptak. A felkészítõ tanárok nevében Tóth Géza az Agárdi Chernel István Általános Iskola tanára, aki 20. alkalommal vett részt a versenyen, az alapító tagok és versenyszervezõk áldozatos munkáját köszönte meg.
A verseny rendezõi megköszönték az Emberi Erõforrás Minisztérium, az Agrárminisz-térium, Gál Ferenc Egyetem, az Országos Erdészeti Egyesület, Mezõtúr Város Önkormányzata, a Mezõtúri Református Egyházközség és a Mezõtúri Református Kollé-gium, a Körös-Maros Nemzeti Park, Szarvasi Arborétum, valamint hazánk nemzeti parkjainak a versenyhez nyújtott segítségét.
Dr. Krizsán Józsefné
a versenybizottság titkára