Isten hozott Mikulás

Tábor Piroska: Isten hozott Mikulás

 

Isten hozott, Mikulás,

Mit rejt a nagy zsákod?

Jó gyermeknek minden jót,

A rossznak virgácsot!

 

Bátran állíthatom, hogy Mezőtúron nincs rossz gyermek, virgács senkihez sem került. A Mikulásunk december 5-én és 6-án útra kelt és megköszönte a gyermekek küldeményeit, melyet a Közösségi Ház előtt elhelyezett postaládába dobtak be neki.

A járványügyi szabályokat betartva 2020-ban sajnos a Mikulásunk nem fogadhatta a gyermekeket a Városi Oktatási Centrumban, valamint a délutáni Mikulás ünnepség is elmaradt. Ennek ellenére felvettük vele a kapcsolatot és nagy örömmel helyezte el postaládáját a Közösségi Ház elé. Ebbe nem várt mást, csak néhány jó kívánságot, esetleg egy-egy rajzot. Jöttek is szép számmal a küldemények. Örömmel láttuk, hogy a gyermeki őszinte szeretet megtölti a ládát.

Meglepetésként maga a Mikulás járt házról házra, hogy az üzeneteket meghálálja. Teljes titok övezte azt, hogy a leveleknek mi lesz a sorsa. A Mikulás és segítői is izgatottan várták, hogy hogyan fogadják a váratlan érkezést a gyerekek és szüleik. A csillogó szemek, a dalok és a sok-sok szeretet Mikulásunkat is feltöltötte egy évre.

Köszönjük a szülőknek is, hogy nem hagyják veszni a gyermeki hitet és táplálják a lángot. Bízunk abban, hogy azoknak, akik találkoztak a Mikulással legalább annyira feltöltődtek, mint mi.

Találkozzunk 2021-ben is.

 

Bodor Márti