HIRDETMÉNY

Bírósági ülnökök választása

Magyarország Alaptörvénye Állam fejezetének 27. cikk (2) bekezdése értelmében törvény által meghatározott ügyekben és módon nem hivatásos bírák (bírósági ülnökök) is rész vesznek az ítélkezésben.

A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény (a továbbiakban: Bjt.) 216. § (1) bekezdése szerint az ülnökök megbízatása 4 évre szól azzal, hogy a 2019. évben megválasztott ülnökök megbízatása az új ülnökválasztástól számított 30 nap elteltével jár le. 

Ennek megfelelően 2023-ban általános ülnökválasztásra kerül sor, melynek időpontját a Köztársasági Elnök tűzte ki 39/2023. (III. 6.) KE. határozatában. 

A választásokat 2023. március 07. és 2023. április 30. napja közé eső időtartamban kell megtartani

A megválasztandó ülnökök számát a Bjt. 216. § (3) bekezdésében foglalt jogkörében eljárva az Országos Bírósági Hivatal elnöke állapította meg  24.SZ/2023. (II. 15.) OBHE határozat 2. számú mellékletében.

A Bjt. 212. § (1) bekezdésében rögzített általános feltétel szerint ülnöknek az a 30. évét betöltött magyar állampolgár választható meg, aki nem áll a cselekvőképességet érintő gondnokság, vagy támogatott döntéshozatal hatálya alatt, továbbá büntetlen előéletű és nem áll közügyektől eltiltás hatálya alatt sem. 

Az ülnök nem lehet tagja pártnak, és politikai tevékenységet nem folytathat. 

Az ülnök tisztségét 70. életévének betöltéséig láthatja el. 

Az ülnök jelölése

  • – A Bjt. 213. § (1) bekezdés értelmében az ülnököket a bíróság illetékességi területén lakóhellyel rendelkező nagykorú magyar állampolgárok, a bíróság illetékességi területén működő helyi önkormányzatok és az egyesületek – kivéve a pártokat – jelölik.
  • – A Bjt. 213. § (2) bekezdés a) pontja értelmében a fiatalkorúak büntetőügyében eljáró bíróság pedagógus ülnökeit a bíróság illetékességi területén működő alapfokú és középfokú nevelési-oktatási intézmények tantestületei jelölik. A tantestületek nyugdíjas, állományukba már nem tartozó pedagógust is jelölhetnek.
  • – A Bjt. 213. (2) bekezdés b) pontja értelmében a fiatalkorúak büntetőügyekben eljáró bíróság nem pedagógus ülnökeit az egyesületek – kivéve a pártokat -, a foglalkozásuk szerinti érdekképviseleti szervek, valamint az őket a Be. 680. § (5) bekezdés c) pontja szerinti munkakörben foglalkoztató, vagy korábban foglalkoztató szervezetek jelölik.
  • – A Bjt. 213. § (4) bekezdés értelmében a munkaügyi bíróságként eljáró bíróság ülnökeit elsősorban a munkavállalók és munkaadók érdek-képviseleti szervei jelölik.

Egy jelölt kizárólag egy bírósághoz választható meg ülnökké.

Jelöltet állítani 2023. április 13-án 16.00 óráig lehet.

A bírósági ülnökök jogai és kötelezettségei

A jelöléshez csatolni kell az azt elfogadó nyilatkozatot, amelynek tartalmaznia kell a Bjt. 214. § (1) bekezdésében felsorolt adatokat: a jelölt nevét, születési helyét és idejét, anyja nevét, lakóhelyét, iskolai végzettségét, szakképzettségét, foglalkozását, munkahelye nevét és címét, egy hónapra járó távolléti díja összegét, valamint az aláírását. 

A jelölt a jelölés elfogadását követően haladéktalanul, az ülnökké történő megválasztására jogosult képviselő-testület részére a bírósági ülnökök részére kiállított hatósági erkölcsi bizonyítvánnyal igazolja azt, hogy büntetlen előéletű, nem áll közügyektől eltiltás hatálya alatt. (A jelöléshez ezen speciális feltételt is igazoló erkölcsi bizonyítványt kell igényelni.) 

A fiatalkorúak büntetőügyeiben eljáró bíróság nem pedagógus ülnökjelöltjének az ülnökké történő megválasztására jogosult képviselő-testület részére igazolnia kell a megválasztásához szükséges adatokat és tényeket (végzettséget igazoló okirat másolata, a Be. 680.§ (5) bekezdés c) pontja szerinti munkáltatói igazolás). 

Amennyiben a jelölt ezen igazolási kötelezettség valamelyikét elmulasztja, ülnökké megválasztani nem lehet. 

Az ülnök jogaira és kötelezettségeire vonatkozó tájékoztató, a jelöléshez és a jelölés elfogadásához szükséges nyomtatványok megismerhetők, letölthetők a https://birosag.hu/hirek/kategoria/birosagokrol/elkezdodott-2023-evi-birosagi-ulnokvalasztas, valamint a www.mezotur.hu honlapról, valamint elérhetőek a Mezőtúri Közös Önkormányzati Hivatal Hatósági Osztályán (5400 Mezőtúr, Kossuth Lajos tér 1., mfsz. 7. szoba) 

A jelöléseket, az elfogadó nyilatkozatokat és a szükséges mellékleteket a Mezőtúri Közös Önkormányzati Hivatal Hatósági Osztályán (5400 Mezőtúr, Kossuth Lajos tér 1., hatosag@mezotur.hu) lehet benyújtani, vagy postai úton a Mezőtúri Közös Önkormányzati Hivatal (5400 Mezőtúr, Kossuth Lajos tér 1.) címére lehet megküldeni.

Az ülnökválasztással kapcsolatban további információ a Mezőtúri Közös Önkormányzati Hivatal Hatósági Osztályán (5400 Mezőtúr, Kossuth Lajos tér 1., 06-56/551-929) hatosag@mezotur.hu) kérhető.

Bírósági ülnökké jelölés

Bírósági ülnökké jelölés fiatalkorúak büntető ügyében eljáró bíróságra

Nyilatkozat bírósági ülnökké jelölés elfogadásáról

dr. Enyedi Mihály
jegyző

PDF formátumban megtekinthető