Fejlődik a Mezőtúri Kórház és Rendelőintézet szülészeti- és gyermekosztálya

Az elmúlt hetekben a Mezőtúri Kórház és Rendelőintézet szülészeti- és gyermekosztályának lehetséges bezárásáról jelentek meg hírek, melyről dr. Csellár Zsuzsanna főigazgató asszony a következőket mondta:

dr. Cs.Zs: Továbbra is működünk, és a miniszterelnök úr személyesen nyilatkozta, hogy Magyarországon egy szülészet és gyermekosztály sem zárhat be, beleértve a kisvárosi kórházakat is. Tehát Mezőtúron továbbra is működik a szülészet, a nőgyógyászati osztály és a gyerekosztály, és ugyanúgy várjuk az itt szülni akaró hölgyeket. Szeretném még biztosabbá tenni ezt a hírt azzal, hogy kórházunk az Emberi Erőforrások Minisztériumától kapott egy egészen szép összegű támogatást, 22 millió forintot, melyből egy családbarát szülészeti osztályt kell kialakítanunk.

Főigazgató asszony elmondta, hogy ez a fejlesztés elsősorban komfortosításról szól, illetve olyan új szülési technikák bevezetéséről, melyek még inkább vonzóbbak lehetnek a szülni vágyó anyukáknak. Így több,  mint 4 millió forintot sikerül épületgépészeti beruházásokra fordítani, mint pl. korszerűsítik a folyosókat, kórtermeket, klímák beszerelésére, festésre, burkolatjavításra –és cserére kerül sor.  Az alternatív szülési technikákat tekintve hidromasszázskádat építenek majd be, de ezeket a technikákat fogják szolgálni az új szülészeti berendezések, mint pl. szülőszék, vagy egy nagyon komoly, komplett szülőágy, és még több olyan eszköz, melyek a további szülészeti ellátás színvonalát fogják emelni.  Beszerzésre kerül 18 millió forint értékben az újszülött-ellátásra egy abszolút korszerű újszülött-újraélesztő asztal, illetve egy olyan lélegeztető készülék, mely az esetlegesen lélegeztetésre szoruló újszülöttek prehospitalizációjában segít, tehát egy magasabb centrumba való szállítás során biztosítani tudják ezt az ellátást. Tehát nem csak a szülészeti osztály korszerűsödik, hanem az újszülött-ellátás is. Arra a kérdésre, hogy az eszközbeszerzés és a fejlesztés terén milyen jelentősebb beruházások zajlottak az elmúlt időszakban főigazgató asszony a következő tájékoztatást adta:

dr. Cs.Zs.: Saját erőből sajnos nem sok mindent tudtunk megvalósítani, de kormányzati segítséggel, tehát tulajdonosi hozzájárulással, vis major támogatásokkal, illetve a minisztériumnak a segítségével tudott az intézmény előrelépni. Eszközbeszerzésen belül egy nagyon korszerű altatógépet kaptunk, egy EKG-készüléket, ABPM-eket, melyekkel kollegáink a vérnyomás-betegek kontrollját tudják abszolút mértékben végezni. Amit szeretnék kiemelni – és ez a sürgősségi ellátás színvonalát emeli – egy olyan, LUCAS mellkas-kompressziós készülék, mellyel nem sok kórház rendelkezik. Mindemellett vérgáz-analizátort szereztünk még be, valamint egy CTG-t, mellyel a szülő nők méhtevékenységét tudjuk monitorizálni, ennek megfelelően lehet a szülés pontos időtartamát is beállítani. Továbbá defibrillátort, korszerű artroszkópiás műtétekhez eszközöket kaptunk. Ami nagyon lényeges, hogy sikerült felújítanunk az elektromos hálózatot, az elektromos kapcsolószekrényünket – ez az intézmény biztonságos működése miatt szükséges -, és fűtéskorszerűsítést is végrehajtottunk, tehát a régi, földalatti vezetékrendszert teljes egészében kicseréltük. Lett egy korszerű liftünk, ami már nagyon ráfért az intézményünkre.

A kórház az utcafrontról nézve is megszépült. Egy nagyon korszerű mozgáskorlátozott feljáró kiépítésére is sor került, megújult a homlokzat, így az eddig balesetveszélyesnek számító stukkókat és széldeszkákat kijavították, illetve megoldást találtak a galambfészkelési problémákra is.

Kérdésünkre, miszerint gazdasági téren mi mondható el a kórházról, dr. Csellár Zsuzsanna a következőket mondta:

dr. Cs.Zs.: Atavalyi évben kaptunk egy jelentős összeget, 20 millió Ft likviditási összeget, mellyel néhány tekintetben biztossá tettük intézményünk működését, de a legnagyobb támogatás most a kormánytól az a konszolidációs csomag, mellyel a felhalmozódott adósságunkat, szállítói tartozásállományt jelentős mértékben tudjuk csökkenteni. Azt gondolom, hogy az állami tulajdon az intézmény életében azt jelenti, hogy valóban egy biztonságos működtetést tudunk a hátunk mögött. A kistérségnek is ez egy óriási lehetőség és nagyon jó alkalom arra, hogy a kórház megmaradjon, létjogosultsága hosszú ideig megőrződjön.

 

Miskolczi Adrienn