Először látható egyben a Mezőtúri Képzőművészeti Alkotótelep teljes gyűjteményének tárlata

A Takács-tanya alkotótáborain részt vevő képzőművészek munkáiból nyílt látványos kiállítás a Városi Galériában (a volt Zsinagógában). A tárlat előzetes bejelentkezés után nagykabátban megtekinthető.

Az ünnepélyes megnyitón, október 23-án beszédet mondott Szűcs Dániel polgármester, aki méltatta a Mezőtúri Képzőművészeti Alkotótelep szellemiségét, munkáját és megköszönte az ügyvezetőnek, Lengyel Krisztinának a kiállítás megszervezését, létrejöttét. Gratulált a jelen lévő Lóránt János Demeter Munkácsy-díjas, Érdemes Művész Életműdíjáért, amit pár nappal azelőtt vehetett át Szolnokon.

Prokai Gábor művészettörténész, az alapítvány kurátora tartotta meg a szakmai köszöntőt, amiben elsőként kifejezte háláját az eseményen fellépő gordonkaművészeknek, Sindel Lizának és Sindel-Kocsis Zsuzsannának, amiért elhozták a színekkel és formákkal megtöltött galéria remek akusztikájú termébe eleganciájukat, magas kvalitású muzsikájukat.

Amiképp Györfi Sándor, Kossuth-díjas szobrász felelevenítette a viaszveszejtéses bronztechnikát, új módszert adott a képzőművészeknek az önkifejezésre. Balogh Géza képzőművész is számtalan tudást meg tudott osztani az alkotótársakkal, együtt élték át az ihlet eksztázisát vagy annak szembenállását a fizika áthághatatlan törvényeivel. Prokai Gábor kiemelte, több, mint 30 köztéri szobrot köszönhet a város az alkotótelepnek, de mostanában sokat gondolkodik azon, ismerik-e őket a mezőtúriak, vagy értékesnek tartják-e a Takács-tanya szellemiségét. Visszaemlékezett arra, hogy korábban az alkotótelep nyitása és a zárókiállítás egy igazi, nagyszabású városi esemény volt,  amire rengetegen jöttek és reméli, idővel újra így lesz.

A kiállítás egészen november 30-ig várja a látogatókat előzetes bejelentkezés után, melyet az (56) 350 174 számon tehetnek meg.

Kakuk Móni

Fotó: Jenei József