Szilágyi Mihály asztalosmester felajánlásának köszönhetően 2023. március 2-tõl, egy rendkívül részletgazdag vízimalom makett díszíti a Városháza első emeletének folyosóját.
Az épületben ügyet intéző vendégek és az ott dolgozók is rendszeresen megállnak, hogy megcsodálják a gyönyörű alkotást. Az átadóünnepségen Szilágyi Mihály elmondta: nagyjából 100 munkaórára volt szükség a vízimalom elkészítéséhez. Szűcs Dániel polgármester úr hangsúlyozta: szerettek volna egy méltó helyet találni az alkotásnak, ahol sok ember találkozhat vele, így esett a választás a Városháza első emeleti folyosójára. Az érdeklődők a főlépcsővel szemben, a várostörténeti kiállítás bejárata mellett vehetik szemügyre a különleges remekművet.
Szűcs Dániel polgármester úr megköszönte Szilágyi Mihály asztalosmester nagylelkű felajánlását, továbbá Kovács Mihály képviselő úr közreműködését.
Kakuk Móni
fotó: Jenei József