EGY NÉV – EGY ÉLET

EGY NÉV – EGY ÉLET

Simonyi Andrea, a „Menetelés az életért” elnevezésű alapítvány képviselőjének (aki Mezőtúron, az Üzenet Napján 2019-ben a megemlékezés egyik szónoka volt) kezdeményezésére Mezőtúr is csatlakozott ahhoz az eseményhez, amely során az ország különböző településeit kapcsolták össze, és a zoom technikája segítségével láncot alkotva olvasták fel a holokauszt során zsidóságukért meggyilkoltak neveit. A felolvasásra 2021. április 8-án, a zsidóság és Izrael állama által „Jóm Hásoá”-nak (a holokauszt emléknapjának) nevezett napon került sor. Ilyenkor Izraelben néhány percre leáll az élet, megáll a forgalom, és szirénák zúgása emlékezteti az embereket a zsidóság legnagyobb, egyetemes tragédiájára.

Mezőtúron a Közösségi Ház Jurta termében került sor a 227 helybeli zsidó áldozat nevének felolvasására, miközben 6 gyertyát gyújtottak a 6 millió és 600 ezer meggyilkolt zsidó emlékére. A felolvasást Fülöp Mónika evangélikus lelkész, Gecov Gabriella, Szabó András, Patkós Éva és Kalóczkai Sándorné végezte. A moderátor Bodor Márta volt. Ezt megelőzően Herczeg Zsolt polgármester és Fülöp Mónika méltatta Botyánszky János evangélikus esperest, aki 1944. június 16-án megkongatta temploma harangját, miközben a deportált mezőtúri zsidó lakosság a vasútállomás felé menetelt.

Az emlékezés Mezőtúron kívül még Budapest, Hatvan, Pécs, Barcs, Nagyatád, Tab, Paks, Kiskunhalas, Debrecen, Vác, Dunakeszi, Hódmezővásárhely, Dombóvár, Kaposvár, Nyíregyháza, Sopron és Sülysáp településeken folyamatosan, 12 órán keresztül zajlott a nap folyamán.

Az „Egy név – egy élet” címmel megfogalmazott nyilatkozat utolsó sora így hangzik: „Itt maradtak a házaik, bútoraik, ruhájuk, étkészletük, boltjuk, műhelyük, és itt maradtunk ’Mi’ is, akiknek kötelessége emlékezni rájuk. A harang értük is szól.”

Köszönet a Közösségi Ház dolgozóinak a színvonalas lebonyolításért!

A Mezőtúrról deportált 227 ember neve a Bodoki Fodor Helytörténeti Egyesület Lámpás című negyedéves lapjának júniusban megjelenő nyári számában kerül majd közlésre.

Mlinárcsek János