Egyéb kategória|

Március 20-án a Közösségi Ház invitálására ismét eljött hozzánk Körúti Színház, akik ez alkalommal is két darabot hoztak el Mezőtúrra.

A délelőtt az általános iskolásoké volt. A furfangos libapásztor fiú, Ludas Matyi kissé átdolgozott történetét tekinthették meg a tanulók.

Korai esti kezdettel pedig Molnár Ferenc műve Az üvegcipő című romantikus vígjáték volt látható a színpadon. Végig követhettük Szabó Irma Sipos Lajos iránti szerelmes ábrándozását. Sipos azonban észre sem veszi a lányt, házasságra készül a panziótulajdonossal, Adéllal. Ám, kapcsolatuk nem szerelemmel teli, hisz Adél szíve másért dobog. Mikor ezt Irma megtudja, kétségbeesetten igyekszik megakadályozni a házasságot. Az előadás során a nevetés és a boldog befejezés garantált.

A darabban olyan színészek játszottak, mint Kautzky Armand és a mezőtúri származású Mérai Katalin. A színésznő haza látogatott a darab által és a Mezőtúri Városi Televízió kérdésére elmondta, hogy ezeken a deszkákon kezdte meg amatőr színészként az életét, itt készült a Színművészeti Főiskolái felvételijére.

Mindkét darab teljes teltház mellett volt látható, az előadásokat pedig vastapssal jutalmazta a lelkes, színházat kedvelő közönség. Köszönjük.

A társulat május 8-án, az Eisemann Mihály és Szilágyi László által írt Én és a kisöcsém című zenés vígjátékkal ismét Mezőtúron játszik, Koltai Róberttel és Gyebnár Csekkával a főszerepben.

 

Bodor Márti

Close Search Window