Díjazták a legszebb konyhakerteket

Sári Kovács Szilvia ötletgazda, Karcag város alpolgármestere által létrehozott „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei országos programhoz Mezőtúr is csatlakozott idén is, immáron 10. alkalommal.

A szervezők célja az idei Programmal is az volt, hogy elismerjék a kertművelők munkáját és ezzel ösztönözzék a lakosságot arra, hogy minél többen alakítsanak ki konyhakertet, gondozzák azt, termesszenek benne maguk és családjuk számára minél több konyhakerti növényt, zöldséget, gyümölcsöt, főszer – és gyógynövényeket, továbbá szépítsék saját és városuk környezetét.

Az év témaköre a környezettudatos kert. „LEGYEN ZÖLDSÉGES/GYÜMÖLCSÖS KERT MAGYAR-ORSZÁG MINDEN BALKONJÁN, UDVARÁN ÉS KERTJÉBEN!”.

Összesen 15 kertművelő 16 kerttel mutatta meg munkáját és annak eredményét a nagyközönségnek. Ismét bővült az óvodás jelentkezők köre a közösségi kategóriában, hiszen nagyon fontos, hogy már kisgyermekkorban megkezdődjön a gyermekek természet iránti szeretetre, környezetvédelemre nevelése. A Csoda-vár Központi Óvoda Maci csoportja amellett, hogy részt vettek a megmérettetésen, műsorral is készültek az ünneplő közönségnek.

Balkon kategóriában különdíjban részesült Bodor Márti és Dóczi Norbert. Az övék remek példa arra, hogyan lehet lakótelepen kertészkedni, zöldséget termelni.

Mini 50 m2-ig kategóriában különdíjban részesült Oláh János és kedves neje.

Normál kategóriában III. helyezést ért el Lukács Mihály és családja, akik többek között chili paprikát is termesztenek.

II. helyezett lett Juhászné Török Orsolya, aki színes, változatos udvarával nyerte el a zsűri tetszését.

Az I. helyezésért járó díjat Pechácsekné Seres Edit vehette át, aki Országos díjra lett jelölve ebben az évben. Az idei évben is két, különböző helyszínen lévő kerttel nevezett.Példamutató tevékenységében lánya is szívesen segítkezik.

Az idei évben nagyon megérdemelt különdíjat vehetett át Balázs István és családja, akik a tavalyi évben Országos díjban részesültek.

Kiss Ferenc és felesége példaértékű munkásságát elismerésben részesítették.

A közösségi kategóriában III. helyezett lett Farkas András, Bandi bácsi, akit már mindenki jól ismer, hiszen évek óta példaként szolgál az Ifjúsági lakótelep közössége, fiataljai számára és fáradhatatlanul dolgozik azért, hogy a 14-es épület és környéke, ez által a város környezete is megszépüljön. Bár az idei év szárazsága Bandi bácsinak is feladta a leckét, de nem adta fel, mindent megtett azért, hogy a 14-es épület és környéke virágokban pompázzon.

Az II. helyezésért járó díjat a Mezőtúri Városi Intézmény Csoda-vár Központi Óvoda gyermekei és pedagógusai vehették át.

I. helyezett lett a Mezőtúri Városi Óvoda – Harmatcsepp Tagintéz-ménye. Az Óvodát az idei évben Országos díjra is jelölték.

A Mezőtúri Városi Óvoda – Gyermek-kert Tagintézménye is elismerésben részesült szorgalmáért.

Zártkert zöldséges kategóriában II. helyezést ért el Tóth Sándor és neje, ők az idei évben jelentkeztek először csodálatos kertjükkel.

I. helyezést ért el Fehér András és Enyedi Erzsébet. Bandi bácsiék örökös résztvevői a versenynek, az évek alatt már kétszer Országos Díjat nyertek. A természet iránti mélységes szeretet, a szakmai tudás, a hozzáértés, a folyamatos fejlődés, a fáradhatatlan, alázatos munka jellemzi kertjük minden momentumát.

Zártkert gyümölcsös kategóriában a tavalyi évhez hasonlóan egy jelentkező volt Sándor János Vilmos személyében.  Tavaly Országos Díjban részesült, melyet a Balázs Családdal együtt Budapesten az OMÉK keretein belül vett át.

Zártkert vegyes kategóriában különdíjjal köszöntötték az örökös, több generációs jelentkezőt, Jászné Polgár Máriát, Jász Ferencet és 5 unokájukat. Az elmúlt években Országos díjjal is büszkélkedhetnek.

Jövőre ismét kiírásra kerül a verseny, és várják az új és régi jelentkezőket, a kezdő és gyakorlott kertészeket egyaránt.

Kakuk Móni

Fotó: beküldött fotó