Bemutatkozott a Körúti Színház városunkban

A Közösségi Ház egy űrt szeretett volna pótolni akkor, mikor úgy döntött, hogy 2018. november 29-én vendégül látta a budapesti Körúti Színház társulatát.

A délelőtti órákban az óvodás korosztálynak hozták el az Óz mesemusicalt. Dorkával, a tériszonyos Toto kutyával, a bátorságot kereső gyáva Oroszlánnal, a szívtelen Bádogemberrel és az esztelen Madárijesztővel jutottunk el a darab nagy tanulságához, hogy amit keresünk legtöbbször ott van az orrunk előtt, csak nem vesszük észre, vagy nem hiszünk benne. A klasszikus mesét új köntösben, remek dallokkal és sok humorral láthattuk a mezőtúri Városi Színházteremben.

Az esti órákban Mezítláb a parkban című Neil Simon darabot tekinthette meg a teltházas közönség a társulat tolmácsolásában. Corie és Paul kálváriáját olyan neves színészek jelenítették meg számunka, mint Pikali Gerda, Oroszi Tamás, Gyebnár Csekka és a Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész Koncz Gábor.

Köszönjük mindenkinek, aki velünk együtt részese volt a társulat mezőtúri debütálásának. A bimbózó kapcsolat folytatásaként 2019. március 20-án ismét városunkba látogat a Körúti Színház. Ezúttal a Móra Ferenc által írt Az üvegcipő című színdarabot jelenítik meg, Kautzky Armand, Karaivanov Lilla és a mezőtúri születési Mérai Katalin főszereplésével.

Bodor Márti