Helyi Hírek, Hírek, Kiemelt hírek|

Az idei évben is a legfontosabb célunk a földes utcák megszüntetése

Önkormányzatunk 2010 óta fontos feladatának tartja, hogy a máig sok problémát jelentő földes utakat megszüntesse. Mivel pályázati lehetőség kimondottan erre a célra az elmúlt több mint tíz évben nem volt, ezért minden évben igyekeztünk a költségvetésbe erre forrást biztosítani. Bár ezt nem mindig sikerült megvalósítani, de így is több száz millió forintot tudtunk ennek a problémának a megoldására fordítani 2010 óta. Nagy öröm számomra, hogy az idei évi költségvetésében 100 millió forint saját forrást sikerült beterveznünk és jelenleg a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik. Amennyiben a lefolytatott eljárás kedvező eredménnyel zárul, nyár végén elkezdődhetnek a kivitelezési munkák. Hangsúlyozni kell, hogy ez az összeg a teljes probléma megoldására nagyon kevés, hiszen a jelenlegi árszinten a teljes belterületi földúthálózat megszüntetése, illetve útalappal történő ellátása idei árszinten közel egy milliárd forintba kerülne. Amennyiben ezeket le is aszfaltoznánk egy réteg aszfalttal, az további közel 500 millió forintnyi volument jelentene. Ebből látható, hogy jelentős eredményt Önkormányzatunk csak úgy tud elérni, ha a 2021-2027-es Uniós költségvetési ciklusban lesznek olyan elérhető pályázati források, amelyeket meg tudunk szerezni. Amennyiben az erre vonatkozó terveink valóra válnak, akkor kijelenthetjük, hogy 2024-re, a mostani önkormányzati ciklus végére, nagyon sok földes utcát meg tudunk szüntetni. Az ilyen utcákban élőkkel együtt érzek és megértésüket kérem, de egyértelműen látható, hogy a probléma megoldása nagyon sok beruházási forrást igényel, amellyel az Önkormányzatunk jelen pillanatban nem rendelkezik.

 

Herczeg Zsolt
polgármester

 

 

 

Close Search Window