A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki dr Krizsán Józsefnét

Magyar Ezüst Érdemkereszttel tüntették ki dr. Krizsán Józsefnét

 

A magas rangú állami kitüntetést 2021. augusztus 20-án, az Államalapítás ünnepe alkalmából, adományozta Áder János, Magyarország Köztársasági Elnöke a mezőtúri dr. Krizsán Józsefné Piroskának, aki a Kaán Károly Országos Természet és Környezetismereti Versenyért Alapítvány alapító elnöke, a Körös-völgyi Természetvédelmi Egyesület elnöke, a Mezőtúri Polgármesteri Hivatal Művelődési Oktatási és Sport Osztályának volt vezető főtanácsosa. Példaértékű pedagógusi pályafutása, valamint a fiatalok természettel kapcsolatos ismereteinek elmélyítését szolgáló szervezőtevékenysége elismeréseként érdemelte ki a nívós elismerést. A díjat dr. Nagy István agrárminiszter adta át.

Már gyermekkorában, Mezőkovácsházán, korán megnyilvánult a természet iránti fogékonysága, és nem okozott meglepetést szüleinek, amikor az agrármérnöki diploma megszerzését tűzte ki célul. Az iskola elvégzése után kutatóként helyezkedett el, de azt érezte, nem ez az ő útja, inkább a természet-, biológia tudás átadásával kell foglalkoznia. Nem is olyan sokára Gödöllőn mérnöktanár lett.

Férjével 1976- ban került Mezőtúrra, és a Kossuth téri általános iskolában kezdte meg a tanítást, ahol a verseny ötlete megfogant, Kaán Károly születésének 125.évében.

Az elismert erdőmérnök, Kaán Károly fontos feladatának tekintette, hogy mind többek érdeklődését fölkeltse a természeti emlékek gondozása és természeti kincseink védelme iránt. Ezt az utat folytatta Piroska és mellette számos, a kezdeményezéshez kapcsolódó pedagógus, erdész és szakember. A verseny terepgyakorlatán szerzett erdei élmények egészen életen át meghatározóak a gyermek emlékezetében és akár életpályájukat is befolyásolja- példa erre, hogy több korábbi versenyző lett felnőttként biológus, erdészmérnök, etnobotanikus.

A sokrétű és érdeklődő Piroska fontosnak tartja a hagyományok ápolását és neves elődeink szellemiségének megőrzését is. Ennek köszönhetően Piroska ötletei nyomán számos mellszobor, tábla, és szobor készült alkotókról, tudósokról, amik Mezőtúr több pontján megtekinthetőek. Példának okáért 2010-ban Fejes Imre, mezőtúri nótaszerző, zenetanár domborműve és hozzá kapcsolódó tábla került kihelyezésre a Kiss János úti Mesekert Óvodában, de említhetjük itt Homoki Nagy István, Benkő Gyula domborműves tábláját is és nem utolsó sorban Kaán Károly mellszobrát is.

Két fiát is a természet szeretetére, védelmére nevelte. Krizsán József Tamás Cserebogár Explorer című videókon mutatja be a Hortobágy-Berettyó vagy a Tisza-tó ismeretlenebb, vadregényes oldalát, Krizsán Attila a Zöld Magyarország Program egyik alkotója, három gyermeket nevelnek feleségével, Emesével.

Piroska nyugdíjas éveiben is aktív társasági életet él és részt vesz az alapítványai tevékenységekben, szervezésben. Elfoglaltságai mellett sok időt tölt unokáival, Bendegúzzal, Attilával, Gézával, Fruzsinával. Ahogy 1992-ben megírta Jászné Polgár Mária:

 

„Az iskola előtt a ginkó-bilóbák ágai

Csörögnek,

A kisdiákra kiált:

  • „Te a madáretetőt ki tedd!

Kihunynak a fények,

bezárják az iskolát, de ő még

mindig szívvel- lélekkel,

tanítja a biológiát.”

Herczeg Zsolt polgármester, Szűcs Dániel alpolgármester szívből gratulált augusztus 20-án dr. Krizsán Józsefné Piroskának a kitüntetéshez, a jókívánságokhoz csatlakozik az újságok hasábjain keresztül a Mezőtúr és Vidéke szerkesztősége és a Közösségi Ház valamennyi munkatársa.

Dr. Krizsán Józsefné Piroska kifejezte, mennyire meghatódott a sok gratulációtól. „Maga a kitüntetés is nagy megtiszteltetés, de az emberek szeretete, amit tapasztaltam, az mindennél többet ér nekem. Mezőtúriak, mezőkovácsháziak és a testvértelepüleseken élők mind azt éreztették velem, hogy velem örülnek és büszkék rám. Ennél csodálatosabb érzés nincsen.”

Kakuk Móni