Beszélgetés Hegyi Anita kulturális diplomatával
Hegyi Anitával beszélgettem a Mezőtúri Boltmúzeum megnyitóját követően, aki kezdetben a Mezőtúri Képzőművészeti Alkotótelep mindennapjait, kiállításait szervezte, emellett pedig a mezőtúri testvérvárosi kapcsolatok ápolásában is részt vett. 26 éves volt, amikor felkérték, hogy kulturális diplomataként dolgozzon Moszkvában, a Magyar Kulturális Intézetben, ahol végül 9 évig igazgató-helyettesként, majd igazgatóként vezette az intézményt. Két évvel ezelőtt Budapestre költözött, ahol a Külgazdasági és Külügy-minisztérium főosztályvezetőjeként, majd tavaly májustól a Kulturális és Innovációs Minisztérium főosztályvezetőjeként a 26 külföldi kulturális magyar intézet szakmai irányítását látta el. Jelenleg kulturális diplomáciai stratégiai tanácsadó. A „küldetés” lényege változatlan: vagyis, hogy a magyar kultúra sokszínű világát minél többen megismerjék külföldön.
K. M.: A jelenlegi pozíciód kulturális diplomáciai stratégiai tanácsadó. Van-e célja a stratégiának, ha a kulturális életet tekintjük?
H. A.: A jelenlegi feladatom az, hogy segítsem a 24 országban működő 26 külföldi magyar kulturális intézetet. Egy stratégiának mindig van célja, különben nem hoznánk létre. A mi stratégiánk célja az, hogy megismertessük és megszerettessük a magyar kultúra értékeit a világ különböző népeivel. A stratégiának vannak olyan elemei, melyek minden országban azonosak, azonban fontos, hogy figyelembe vegyük a fogadó ország kulturális sajátosságait is. Speciális a helyzet például Törökországban vagy Egyiptomban. Arra is odafigyelünk, hogy érvényesüljön a kulturális sokszínűség, vagyis minden műfaj képviselve legyen egy-egy külföldi magyar kulturális intézetnél. Szintén fontos szempont, hogy minden generációnak szervezünk programokat, gyerekeknek, idősebbeknek egyaránt. A legnagyobb kihívást az új generáció megszólítása jelenti. Ezt leginkább a digitális kor eszközeivel tudjuk elérni. Egy intézmény stratégiaalkotásában tényleg nagyon sok szempontot kell figyelembe venni. Igazgatóként egyrészt magyarként kell gondolkodnunk, de elengedhetetlen, hogy az adott nép igényeit is felmérjük. Számomra fontos volt az is, hogy a gazdasági vállalatokat is bevonjuk a kultúra finanszírozásba. A társadalmi felelősségvállalás a legtöbb cégnél már alapvető, ezért érdemes ezeket a forrásokat is kihasználni. Ez egyébként már a 26 külföldi magyar kulturális intézet stratégiájában is megjelenik.
K. M.: Tehát a kulturális diplomácia nem csak a kulturális életre hat vissza, nagyon sok egyéb területre is befolyást gyakorol…
H. A.: A kulturális diplomácia a diplomácia azon területe, aminek az eredménye, utóhatása más területeken is megjelenik. Legyen szó turizmusról, gazdaságról, vagy akár politikáról. A kulturális diplomáciára mindig szükség van, még háború idején is. A mi feladatunk, hogy folyamatosan alkalmazkodnunk kell a világ változásaihoz. Például a covid idején teljesen újra kellett gondolnunk, a magyar kultúrát hogyan tudjuk népszerűsíteni úgy, hogy nincs lehetőségünk a személyes jelenlétre. Pekingben közel három évig zárva volt az ország és nem volt arra lehetőség, hogy magyar művészeket meghívjunk, így az intézet átköltözött a digitális térbe.
A kulturális diplomáciai stratégia folyamatos változásban van, hiszen azonnal reagálnunk kell a világban történő gazdasági, társadalmi és politikai eseményekre is. Ami ma érvényes, holnap már nem biztos. A legfontosabb, hogy mindig meg tudjunk újulni és lépést tudjunk tartani. Szerintem ez az alapja a mi működésünknek.
K. M.: Mennyire látod egy rendszerben, ha a művészeteket tekintjük Európában és mennyire látják magukat ebben a művészek?
H. A.: Hazai művészek nélkül természetesen nem lenne kulturális diplomácia. A magyar kulturális intézetek vezetői „menedzserek” is, akik segítik a művészeket, hogy bemutatkozhassanak külföldön. Amikor igazgató voltam, mindig azt mondtam, hogy évi 365 nap is kevés ahhoz, hogy minden hazai kulturális értéket bemutass… és folyamatosan új művészek, tehetségek jelennek meg. Fantasztikus azt látni, hogy amikor elindulsz a világban, a magyar tehetségeket mindenhol ismerik, legyen szó Bartókról, Kodályról, vagy épp a fiatal kortárs művészekről.
K.M. : A művészeteknek különböző műfajai vannak. Hazabeszélek, például ha az irodalmat tekintjük, nyelvi különbségek lépnek fel. Először le kell fordítani a kötetet, ami már több szinten akadályokba ütközhet. Hogyan lehet hazai irodalmat népszerűsíteni külföldön?
H. A.: Külföldön irodalmat leginkább úgy tudsz népszerűsíteni, ha azt egy másik művészeti ággal, zenével, filmmel társítod. Például Dél-Koreában a közönség annak ellenére is élvezni tud egy irodalmi estet, hogy nem érti a magyar nyelvet, elég ha a magyar verset egy hip-hop előadásban hallja. Egyébként a kulturális intézetek a Petőfi Irodalmi Múzeum együttműködésében műfordító szemináriumokat is szerveznek abból a célból, hogy minél több irodalmi mű megjelenjen külföldi nyelven. Itt a külföldi magyar nyelvet tanuló diákok kulcsszereplők lehetnek a jövőben, akik a későbbiekben már filmeket vagy szépirodalmi műveket is le tudnak majd fordítani. Egyébként azt, hogy külföldön milyen magyar művek jelennek meg, leginkább a külföldi könyvkiadók határozzák meg az olvasói igények alapján.
K. M.: Európában mennyire van kiépülve a mecenatura, erősebb-e összességében, mint itthon?
H. A.: Erre nehéz válaszolni. Azt gondolom, hogy jó úton haladunk. Eddig is voltak olyan vállalatok, akiknek fontos volt a kultúra és szerencsére egyre inkább bővül a kör. A külföldi magyar kulturális intézeteink is külön figyelmet fordítanak arra, hogy megszólítsák ezeket a cégeket.
Egyébként végeztünk egy kutatást arra vonatkozóan, hogy a közép-európai országok (Cseh-ország, Szlovákia, Lengyelország) ebben mennyire erősek és azt láttuk, hogy ők is nagymértékben bevonják a gazdasági élet szereplőit az egyes kulturális projektek finanszírozásába.Vannak olyan cégek, bankok, akik saját kortárs művészeti gyűjteménnyel rendelkeznek, támogatva ezzel a fiatal képzőművészeket, ugyanakkor a saját munkavállalóiknak különböző színház, vagy koncert bérleteket vásárolnak, segítve ezzel a hazai kulturális intézményeket.
K. M.: És minden itt kezdődött, Mezőtúron…
H. A.: Igaz, már évek óta nem itthon élek, de sokat jövök haza Mezőtúrra a testvéremékhez. Fontos számomra, hogy nyomon kövessem azt, hogy mi történik a szülővárosomban. Mindig figyelem, hogy milyen közéleti és kulturális események vannak itthon. Gyerekkoromban szinte minden eseményen ott voltam, balettoztam, zongoráztam, kórusba jártam… Éppen ezért úgy gondolom, hogyha már a gyermekkorban ilyen szinten jelen van a kultúra, akkor felnőttként is az életünk részévé válik annak a szeretete.
Lehet, hogy Mezőtúr méreteiben kisebb más városoknál, de mégis megkaptam azokat a lehetőségeket, amelyek iránymutatóak voltak a világra. Az már persze mindenkinek a saját döntése, hogy miben mélyed el jobban. Szerintem mindenki találhat magának itthon olyan programot, ami az érdeklődésének megfelelő. Remélem előbb vagy utóbb én is hozzá tudok majd ehhez járulni a munkámmal és vissza tudom majd adni azt a sok jót, amit Mezőtúrtól kaptam.
Kakuk Móni
Fotó: Jenei József, a Mezőtúri Boltmúzeum újrarendezett kiállításának megnyitó napján
