Pozderka-Korcsok Anitával, a FICSAK Mezőtúr Alapítvány kurátorával beszélgetek.
K.M.: Hogy vagytok? Hogyan értékeled az Alapítvány idei esztendejét? Minden célotokat sikerült valóra váltanotok?
- – Jól vagyunk, köszönjük, kicsit fáradtan így az év vége felé, de úgy gondolom a munka nem volt hiába, minden perc megéri, amit az alapítvány érdekében végzünk. Büszkén mondhatom, hogy amit erre az évre elterveztünk, azt meg is tudtuk munkatársaimmal, segítőinkkel valósítani.
K.M.: Mondanál pár szót az idei évben megvalósult programjaitokról?
- – Az idei évet februárban egy nagyszabású Drogprevenciós Nappal nyitottuk (forrás: NEAO-KP-1-2021/10-000425), amelyen közel 1000 fõ általános – és középiskolás diák vett részt. Azt gondolom, hogy a megelőzés fontosságát hangsúlyozva a témában egy nagyszerű, hatékony programot sikerült összeállítanunk a megyei-, illetve a helyi rendőrkapitányság együttműködésével, valamint Dr. Zacher Gábor toxikológus közreműködésével. A következő nagy projektünk a gyereknap alkalmából a Közösségi Házzal közös szervezésben megvalósuló FICSAK Családi fesztivál volt (forrás: TOP-7.1.1-16-H-ESZA- 2021-02202). Bár az időjárás nem nekünk kedvezett, de szerencsére ez a családokat, gyerekeket nem tartotta vissza, így egy fantasztikus koncertekkel, kézműveskedéssel, kutya ügyességi versennyel és még számos színes programmal megspékelt, szuper napot tudtunk együtt tölteni. Augusztusban a szívemnek mindig oly kedves, egy hetes, ingyenes FICSAK tábor került megrendezésre, immáron harmadik alkalommal (forrás: NEAO-KP-1-2022/8-000984). Az idei évben a környezetvédelemre nevelés a testi-, lelki egészség szellemében volt a fõ témája a tábornak. Így hallhattak a gyerekek ezzel kapcsolatos előadást, szemetet szedtünk együtt, kirándultunk Szarvasra a Körös-Maros Nemzeti Parkba. Hajókáztunk a Körösön, betekintést nyertünk Szarvas új, impozáns épületébe az Újváros Bisztróba és az ott működő Cool4u Kft. irodaházában, ahol a vállalat jóvoltából még saját idegenvezetőnk is volt és egy-egy háziszörpre is megvendégeltek minket. Ezenkívül Oláh Gergő is járt nálunk, aki motivációs előadásával biztatta a gyermekeket arra, hogy a nehezebb sorsból is van kiút, soha ne adják fel! De természetesen énekelt is nekünk. Voltunk strandolni a Túrkevei Strand- és Termál-fürdőben, rengeteget játszottunk, kézműveskedtünk. Többek között jártak nálunk a Vakok és Gyengénlátók JNSZM Egyesülete és az Én is Vagyok! Mozgássérült Generációk Érdekvédelmi Egyesülete is, akik élettörténeteit lélegzet visszafojtva hallgatták a gyerkőcök és számomra is megdöbbentő érettséggel fogalmazták meg és tették fel kérdéseiket a vendégeinknek. A hetet pedig a mindig nagyon népszerű „Ki mit tud?”-dal zártuk, ahol minden táborozó bemutathatja tehetségét. Ki táncol, ki énekel, de egy biztos, hogy a „verseny” mindig egy hatalmas buliba torkollik.
- – Apropó „Ki mit tud?”.. Ha jól tudom, akkor a tehetséggondozásra is hangsúlyt fektettek. Rafael Zsaklin neve például már sokunk számára ismert, hiszen énektudásával több rendezvényen lenyűgözte már a közönséget.
- – Igen, hatalmas büszkeségünk Zsaklin. Először három éve találkoztunk, már akkor is feltűnt a táborban, hogy milyen szépen énekel, könnyeket csalt a szemembe, amikor először kiállít az a pici, törékeny kislány és csak úgy kitört belőle a Hallelujah címû nóta. Aztán jött a második tábor és újra hallottam énekelni. Lenyűgözött a fejlődés, ami egy év alatt történt és a legszebb dolog az egészben, hogy mindez az önképzés eredménye. Ezek után megpróbáltunk neki lehetőséget biztosítani a városi rendezvényeken és szerencsére egyre nagyobb sikerrel. Az idei évben már ott tartunk, hogy nem csak a városi rendezvények fellépője, hanem rendszeresen kap meghívást a helyi civil klubok vezetőitől rendezvényeikre és természetesen ott is elkápráztatja a közönséget. Mi több abban az elismerésben volt részünk, hogy szeptemberben a Civil Kavalkád megyei rendezvény díszvendége volt Mezőtúr, ahová az alapítványunk is meghívást kapott. Amellett, hogy egész nap gyerekprogramokkal vártuk az érdeklődőket a FICSAK sátor alatt, hatalmas büszkeségünkre Zsaklin is fellépett a nagyszínpadon. De nem csak Zsaklin ám az egyetlen „felfedezettünk”! Vannak csodás táncoslábú lánykáink is, akik szépen felöltözve, önállóan összeállított koreográfiára roma táncot járnak, nem is akárhogyan! Ők is lehetőséget kaptak a szolnoki fellépésre. A múlt héten meghívást kaptunk a JNSZ Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház 2022. évi Önkéntes Tevékenységért Díjkiosztó Gálájára, mint a tavalyi év különdíjasai. A mi kis FICSAK-os gyöngyszemünket is felkérték énekelni, aki hangjával őszintén mondhatom lenyűgözte az ottani közönséget is. Természetes számunkra, hogy lehetőségeinkhez mérten igyekszünk támogatni, segíteni a tehetséges gyerekeket.
K.M.: Az adventi programsorozatban is tevékenykedtetek. A harmadik adventi vasárnapon csillogó szemű gyerekek gyűltek össze a FICSAK kézműves sarokban.Terveztek még valamit az év hátralévő részében?
- – Örülünk, hogy nagyon jó az együttműködésünk többek között a Közösségi Ház dolgozóival is, így ha lehetőség van, mindig gondolnak ránk a programok szervezésekor. Így például első advent vasárnapján társszervezőként csatlakoztunk a rendezvényhez, vasárnap pedig kézműveskedéssel foglaltuk el a gyerekeket, amíg izgatottan várták a Mikulást. Lehetett nálunk barátság karkötőt készíteni, karácsonyi színezőkkel vártuk a gyerekeket, de emellett a fő cél volt, hogy közösen díszítsük fel a Vörös-kereszttől kapott kis fenyőfát. Készültek is szebbnél szebb angyalkák, fenyőfácskák. Ezúton is köszönjük Nagyné Erzsikének, hogy ezen a szép napon is igyekezett minél több gyereknek átadni fantasztikus tudását. Természetesen a munkának meg lett a gyümölcse és senki nem távozott üres kézzel és üres hassal. Az adományozóknak köszönhetően minden gyermek egy-egy plüssel térhetett haza, a Vöröskereszt szörppel, csokimikulással, szaloncukorral kedveskedett a gyerekeknek, a Család- és Gyermekjóléti Központ pedig édességekkel halmozta el a résztvevőket. Lassan eljön az év vége, mi is elmegyünk egy picit pihenni, de azért még vár ránk egy felemelő program. Mire az újság megjelenik, addigra a tervek szerint túl leszünk egy csodálatos budapesti kiránduláson, ahová közel 40 fő, elsősorban hátrányos helyzetű gyermeket viszünk el. Ellátogatunk az Országházba, majd a Szent István Bazilikába és sétálunk egy hatalmasat az immáron harmadik alkalommal Európa legszebb karácsonyi vásárának választott adventi vásárban. Megnézzük az ország fáját, az óriási adventi koszorút, a számos kézműves szebbnél szebb portékáját, de ami a lényeg, hogy együtt eltöltünk egy felejthetetlen, élményekben gazdag napot.
K.M.: Fogad-e még az alapítvány adományokat? Elsõsorban mik azok, amire a családoknak leginkább szükségük van?
- – Az adománygyûjtés egész évben folyamatos. Már ismerik az alapítványunkat, így szinte napi szinten érkeznek a felajánlások. Pl. így talált meg minket a Dalma Dance Egyesület vezetõje is Gyõrfi Dalma, aki nagyszerû kezdeményezésére a szülõk gyûjtöttek adományokat a december 3-án, Mezõtúron megrendezésre kerülõ nagyszabású táncversenyen és az a megtiszteltetés érte az alapítványunkat, hogy ránk bízták az adományok sorsát, szétosztását. Ezúton is szeretnénk megköszönni minden adományozónak a segítséget, felajánlásokat! Az évek tapasztalatai azt mutatják, hogy gyermekruhákra, bútorokra, háztartási eszközökre, tartós élelmiszerre van a legnagyobb szükség. De természetesen minden használható (mûködõ, nem szakadt, nem koszos, nem hiányos) adománynak találunk megfelelő helyet.
K.M.: Hallva mindezeket, nem kis feladat, amit a munka és a család mellett véghez visztek. Ki, illetve kik segítik a munkádat?
- – Nem egyszerű, de ahogy az elején mondtam is, megéri. A szeretet érzése, amit kapunk azoktól, akikkel kapcsolatba kerülünk, minden fáradtságért kárpótol. Elsősorban két önkéntes kolléganőm azok, akik mindig, az elejétől kezdve mellettem állnak és mindenben segítenek. Veres Anikó és Nyujtó-Czeglédi Bernadett. Nagyon hálás vagyok nekik, hogy velem együtt önkéntesen, önzetlenül végzik a feladatokat. Emellett vannak segítőink, pl. a nyugdíjas klubbok, akik igazán csodálatos emberek és soha nem mondanak nemet, ha kérünk tőlük segítséget. De fantasztikus az együttműködés a Vöröskereszttel, a Család-és Gyermekjóléti Központtal, a JNSZM Család, Esélyteremtő és Önkéntes Házzal és a JNSZ Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központtal is. Mezőtúr Város Önkormányzata mellett számos magánember is támogat minket.
Amire a legbüszkébbek vagyunk, hogy „saját” kis FICSAK-os gyerekeinkből neveljük ki a jövő önkénteseit, így már több programon, így a hétvégi Mikulás kézműveskedésen is ők voltak a segítőink, ha kell pakolnak, arcot festenek, karkötőt készítenek. Ez fantasztikus és leírhatatlan érzés…. Nem utolsó sorban még egyszer nagyon köszönjük a jószándékú emberek felajánlását, adományait, az emberek évek során belénk vetett bizalmát.
K.M.: Szeretettel gratulálok az alapítvány munkájához és bízom benne, hogy jövőre hasonló sikerekről tudunk majd beszámolni.
- – Én köszönöm a lehetőséget. Szeretnénk folytatni természetesen. Búcsúzásként engedd meg, hogy magam és munkatársaim nevében mindenkinek áldott karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag, békés új esztendőt kívánjak, szeretteik körében!
Kakuk Móni