– A Vass Lajos Népzenei Szövetség vezetőségében Biró László mezőtúri népzenész, népzenetanár is helyet kapott. Vass József leköszönő elnök helyett Vass Dávid Dániel vette át az elnöki szerepet, aki a névadó, Vass Lajos unokája. Juhászné Antal Gabriella (Szolnok) helyett Biró László (Mezőtúr) lett a vezetőség tagja.
– Dr. Barancsi Ágnesnél járt az M1 stábja szeptember 21-én, akik a családok pályázati lehetőségeiről kérdezték a Túri Kamra Tudásközpont vezetőjét.
– Csizmadobálás, kötélhúzás, népi játékok, talicskázás és sok egyéb ügyességi feladat várta a Csoda-vár Központi Óvoda szervezésében a nagycsoportos óvodásokat és szüleiket szeptember 23-án, a Városi Sportcentrumban.
– Harmadik alkalommal rendezték meg a nyugdíjas “Ki mit tud?” vetélkedőt Örményesen szeptember 23-án. A vidám délelőttön fegyverneki, kengyeli, kuncsorbai, tiszatenyői és örményesi szépkorúak egyéni ének, vers, csoportos ének, paródia és tánc kategóriában neveztek és szórakoztatták egymást színvonalas produkcióikkal.
– Egyetlen tőről fakadt szőlőből három emelet lakói falatozhatnak Szolnokon. Az 1980-ban ültetett tőke ma sok lakónak biztosít évről évre nem csak árnyékot, de finom csemegét is.
– Autós felvonulással tiltakoztak az autós oktatók Szolnokon szeptember 29-én. Az országos megmozdulásokhoz csatlakozva a KATA-törvény módosítása miatt tartottak autós felvonulással egybekötött demonstrációt a megye gépjármű-szakoktatói.
– Kökény Attila tartott gospel koncertet a Hit Gyülekezetének szervezésében Mezőtúron, a Szabadság téren szeptember 28-án. A rendezvényen a betegekért imádkozott Szakalopulosz Georgisz lelki pásztor.
– Változik a tanév rendje, miszerint nem lesz őszi szünet, cserébe hosszabb lesz a téli szünet, ezzel csökkentve a közoktatási intézmények rezsiköltségeit. A rendelet szerint a téli szünet előtti utolsó tanítási nap 2022. december 21., a szünet utáni első tanítási nap pedig 2023. január 9. lesz. Az őszi szünetet a mostani tanévben nem lehet megtartani, még a nemzetiségi oktatásban részt vevő iskolákban sem.
– Bár a betakarítási munkákat jelentősen hátráltatja a csapadékos időjárás, a talajok feltöltődése jól halad, egyre mélyebb rétegekbe is jut a nedvességből. Az őszi kalászosok vetéséhez jó magágyat lehet készíteni, és a frissen kelt repce fejlődéséhez is adott a nedvesség- tájékoztatott az OMSZ.
– Kevesebb, mint két hónap alatt 3000 látogató választotta a Szabadság Mozit.
– A Kötivízig jelentése szerint hétfõn a Tisza vízállása Tiszafürednél 557 centiméter, Kisköre-felsőnél 730 centiméter, Kisköre-alsónál 64 centiméter, Szolnoknál 48 centiméter. A Zagyva Jászteleknél 130 centiméter, a Hármas-Körös Kunszentmártonnál 131 centiméter.
– Pálmaligetet épített udvarában Oberna István, a fiatal kunszentmártoni szikvízkészítő. Számszerint 34 fajta pálmája van, 45 cserép leandere és 6 cserép hatalmas agavéja.
– A XIV. Vass Lajos Népzenei Találkozó és Verseny elődöntőjén a mezőtúri Vadvirág Népdalkör ARANY minősítést szerzett. Ezzel tovább jutottak a középdöntőbe, ami 2023 tavaszán lesz megrendezve.
– 41 fő adott vért szeptember 27-én a Közösségi Házban. Legközelebb október 25- én várják a véradókat. Ments meg három életet!
Kakuk Móni