Elbúcsúztattuk a nyarat és köszöntöttük az őszt

A városi rendezvényekben az azonos, hogy egytől egyig mindegyiket hatalmas lelkesedéssel szervezzük. Így volt ez az idei Ősz-Ülő összeállításánál is. Bár ilyenkor – azt szoktuk mondani – az egyik szemünk sír, a másik pedig nevet. Nevet, mert ismét együtt tölthetjük a napot Önökkel, és sír, hiszen ezzel zárjuk a szabadtéri rendezvényeink sorát.

Elmondható, hogy a korábbi napokhoz  képest az időjárás nagyon kegyes volt hozzánk, így minden programpontot zavartalanul meg tudtunk tartani.

Már a kora reggeli órákban megérkeztek hozzánk a kézműves árusok és a főzőverseny résztvevői. A kézműves vásárban megtalálhatóak voltak bögrék, poharak, ásványok, egyedi táskák, öko zsákok, vegyszermentes szépségápolási termékek, fajátékok, fazekas termékek, sálak, lakásdíszek, bőrdíszművek, kosarak, bográcsok, méhészeti termékek, rostos ivólevek, befőttek, savanyúságok, chilis termékek, édességek, házi perec. A főzőverseny mellett az ételekről vendéglátósaink is gondoskodtak, sültek, gyors ételek, kürtős kalács, koktélok, vattacukor várta az érdeklődőket. A gyermekek számára az ingyenes légvár és trambulin mellett népi játszókkal, illetve kézműves foglalkozásokkal is készültünk a szerencsehorgászat és célba dobás mellett. Mezőtúr Város Önkormányzatának elektromos kisbuszát is ingyenesen próbálhatták ki az érdeklődők, amely lehetősséggel sok család élt.

A programokat aszfaltrajzversennyel nyitottuk meg, a rajzok az ősz témakörében készültek. Csodálatos alkotások díszítették a Szabadság tér járdáját. A rajzok elkészülte után, amíg zsűrink – Patkós Éva, Ádám Eszter – megvizsgálta az alkotásokat, Molnár Orsival táncolhattunk és énekelhettünk együtt. A zenés műsor után a díjazottak mellett minden rajzoló gyermek kapott egy kis apróságot. Az aszfaltrajzversenyben az alábbi eredmények születtek:

Különdíj: Rácz Gréta Liliána

Különdíj: Tanács Anna

Különdíj: Balázs Emese

III. helyezett: Medgyesi Dóra

II. helyezett: Kozma Villő Zselyke és Kozma Zengő Kerka

I. helyezett: Balázs István

Az eredményhirdetést követően a Maminbaba hordozós latin fitness csoport lépett színpadra. Az anyukák és babák ismét elkápráztatták közönségünket. Erről a mozgásformáról azt kell tudni, hogy a kisbabás anyukák sportja, amely szórakoztató, mégis intenzív, csinosító mozgásforma várandós és kisbabás anyukáknak.

A gyermekeket követve jó ebédhez szólt a nóta Fodor Otília és Sülyi Károly jóvoltából, műsorukban magyar nótát, operettet és musicalt is hallhattunk.

Később Patkós Éva Mezőtúr Város alpolgármestere köszöntötte a megjelenteket, majd kihirdetésre kerültek a főzőverseny és a sütiparádé díjazottjai. A három tagú zsűri –Erdős Hanna olimpiai- és világbajnok mestercukrász, Szabó Zsigmond a Mezőtúri Szakképző Iskola szakoktatója és Patkós Lajos a Placc -Family Bistro tulajdonosa –  egymás után kóstolta a hozzánk benevezett süteményeket, majd az elkészült bográcsos ételeket. Elmondták, hogy volt jó és kevésbé jó étel, ám rossz idén sem készült. Eredmények:

Sütiparádé:

Különdíj: Molnárfi-Pipó Viktória –  mogyorós karamellás torta

Mezőtúr Város Önkormányzatának különdíja: Oroszné Szatmári Anikó – csokoládés mousse torta, szilvazselével

III. helyezett: Kiss Imréné – Pavlova tekercs, szilva és otello dzsemmel

II. helyezett: Dorogházi Krisztina – szilvás csiga

I. helyezett: Vékony Vivien – répatorta

Főzőverseny:

Különdíj: Ádám Imre – birkapörkölt

Mezőtúr Város Önkormányzatának különdíja: Varga Ferenc – birkapörkölt

III. helyezett: Kovács Mihály – babgulyás

II. helyezett: Mezőtúri Szépkorúak Hagyományőrző Klub, Herceg Antal – Topogó

I. helyezett: Kovács Zsolt – marha-nyak kapros túrósgaluskával

Az eredményhirdetést követően a helyi művelődési közösségek műsora következett. Városunkban igen aktív a civil élet, ebből szerettünk volna egy szeletet a közönségünk elé tárni. Így fellépett ez alkalomból a Vadvirág Népdalkör, Balázs Béláné Piroska néni, a Petőfi Dalkör és a Kéknefelejcs Dalkör is. Őket az Edda Tribute zenekar énekese Zelenák Gyula követte a színpadon, majd Tabáni István Fonogram díjas magyar énekes, dalszerző érkezett a mezőtúri közönséghez.

15:45-kor tombola húzással folytatódott a programunk, ahol számos értékes tombolatárgy talált rá új tulajdonosára. A tárgyak legértékesebbje egy húszezer forint értékű Szarvasi Kávéfőző volt.

A délután további részében ismét a zenéé volt a főszerep, először Sipos F. Tamás, majd Betty Love, aztán Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar lépett színpadra, az estét pedig utcabállal zártuk, az F. Tóth Zenekar közreműködésével.

Eseményünkön a Plazma Center is részt vett, akik toborzást tartottak. Nagyon fontos tudni, hogy a vérplazma olyan gyógyszerek alapját képezi, amelyek szintetikus úton nem állíthatóak elő, de számos súlyos beteg számára azonban életmentő gyógyírt jelentenek.

Összességében egy hangulatos, napsütéses, kellemes napot tudhatunk magunk mögött. Köszönjük, hogy velünk tartottak.

Rendezvényünket a Cselekvő közösségek támogatása a „Kun-halmok” menti településeken című projektből tudtuk finanszírozni.

Támogatóink:

Mezőtúr Város Önkormányzata,

Mezőtúri Intézményellátó és Ingatlankezelő Közhasznú Nonprofit Kft.,

Magyar Vöröskereszt,

Szebegyinszki Attila – MobilShop

Bodor Márti

Fotó: Csikósné Vida Vikória