Civil szervezetek és klubok találkoztak

Civil szervezetek és klubok találkoztak

 

2021.július 22-én Herczeg Zsolt polgármester úr és Szűcs Dániel alpolgármester úr találkozóra hívta a Közösségi Ház jurta termébe a civil szervezetek- és klubok vezetőit.. A találkozó folyamán több klubvezető felszólalt és felvázolta, mi az, amiben a kluboknak változtatni kellene a jövőben. Mind kihangsúlyozták, voltak súlyosabb megbetegedések és halálesetek a Covid19 járvány alatt, és egyetértettek abban, mennyire sokat jelentett a nehéz helyzetben egymás támogatása. „Örömteli, hogy ismét személyesen tudtunk beszélni, hiszen a járványhelyzet miatt ezen alkalmak száma erősen lecsökkent az elmúlt időszakban. A résztvevőket tájékoztattam a város jelenlegi helyzetéről, az aktuális fejlesztésekről, továbbá meghallgattam a klubvezetők által elmondott javaslatokat és észrevételeket. Úgy gondolom, hogy nagyon hasznos találkozó volt”- foglalta össze gondolatait az eseményről Herczeg Zsolt polgármester. Pozderka-Korcsok Anita, a FICSAK Mezőtúr Alapítvány kurátora megköszönte a klubok felajánlott segítségét a hátrányos helyzetű, mezőtúri gyermekek táboroztatásának ideje alatt. Mint elmondta, a házilag készült palacsinta, sütemény, amivel megörvendeztetik majd őket, szebbé és meghittebbé teszi majd a nyári táborban töltött perceiket.

 

 

Kakuk Móni